KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

News

Szuzukától még Räikkönen szíve is hevesebben ver!

Dél-koreai második helyezése után Kimi Räikkönen jobb időmérős teljesítménnyel javítaná a Lotus és saját esélyeit a futamgyőzelemre. Habár a finn versenyző a helyszíntől függetlenül élvezi a versenyzést, a Japán Nagydíjnak otthont adó Szuzuka még az ő szívét is megdobogtatja. 2007 bajnoka a Lotus hivatalos előzetesében a pályához fűződő különleges viszonyáról, a japánok lelkesedéséről, valamint hétvégi kilátásairól nyilatkozott.
 
Most Szuzuka következik. Mit gondolsz a pályáról?
Kimi Räikkönen: Számomra nem jelent nagy különbséget, éppen hol versenyzünk, amíg jól szerepelünk, élvezem a küzdelmet. De Szuzukát mégis minden évben nagyon várom. Ez egy igazi versenypálya, amely már évek óta a naptár része, így érthető, miért jelent akkora kihívást a versenyzőknek, és miként lesznek annyira jók a futamok ott. Gyors, technikás pálya, van pár jó hely rajta az előzéshez is – számomra erről szól a versenyzés.
 
Komoly kihívásról beszélsz. Mi a leginkább lenyűgöző számodra a pályában?
Räikkönen: Ezek közül egy kicsit minden. Van pár padlógázos kanyar – vagy legalábbis közel padlógázos –, míg más szakaszokon inkább a fékkel és a gázzal kell óvatosan egyensúlyoznod, hogy a lehető leggyorsabb légy. Ha túl keményen nyomod, könnyen kicsúszhatsz, ahogy azt tavaly magam is megtapasztaltam az időmérőn, mikor a leggyorsabb körömet futottam a végén. Remélem, ezúttal minden rendben lesz, és az élen harcolhatok. Ezért szeretem annyira Szuzukát.
 
Különleges számodra ez a helyszín?
Räikkönen: A versenypályák között különlegesnek számít a kialakítása, szerintem a világ három legjobb pályája közé tartozik, Spa és Monaco mellett. Imádok ilyen helyeken nyerni. Maga hely viszont már kevésbé élvezetes számomra, mivel rengeteget kell idáig utazni. De a pálya nagyszerű. Fudzsiban is voltak jó versenyeim. Ott volt a 2007-es futam, amikor egész hátulról jöttem előre a dobogóig, de Japánról a 2005-ös szuzukai futam a legszebb emlékem. Nehéz megmondani, melyik volt a legjobb versenyed – különösen, ha ilyen sokat nyertél –, de az utolsó sorból nyerni egy ilyen pályán nagyon emlékezetes számomra.
 
És Japánt mint országot kedveled?
Räikkönen: Tokiót igen, mindig jó érzés oda utazni. Szórakoztató város, ahol mindig történik valami, és ahol jó szusit enni.
 
Mi a véleményed a japán szurkolókról?
Räikkönen: Már amikor először, 2001-ben a Sauberrel látogattam ide, akkor is élveztem a fanatikus szurkolók rajongását. Lelkesen támogatják a versenyzőket, függetlenül attól, hányadik helyen vagy éppen. Talán a szuzukai győzelmem jelenti a legszebb emlékemet róluk. De még tavaly, miután két év kihagyást követően visszatértem, is sok japán rajongóm volt. Ez valóban jó érzés! Bárhol is versenyzek, vagy éppen ralizok, japán szurkolóim mindig vannak, és biztatnak.
 
Dél-Koreában ismét szép eredményt értél el, és nagyot versenyeztél Romainnal…
Räikkönen: Elég szoros volt, de mindkettőnk részéről rendben volt a dolog. Egy hibája révén szereztem meg a második helyet az újraindítást követően. Tudtam, hogy a hármas kanyarnál sárga zászló van érvényben, így nem tud már visszaelőzni, ha elmegyek mellette az első kanyarban. Nem volt nehéz manőver, keményen védekezett, de sikerült túljutnom rajta.
 
Ha jobb helyezést érsz el az időmérőn, többre is képes lettél volna?
Räikkönen: Az időmérőm elég borzalmas volt Dél-Koreában, de nehéz megmondani, mi lett volna, ha előrébbről indulok. Sebastian gyorsabb volt nálunk a végén, de nem jelentősen. De azt is tudom, hogy az ő gumija frissebb volt. Szerintem nehéz lett volna utolérnem őt. Viszont Dél-Koreában közelebb voltunk a Red Bullhoz, mint a korábbi futamokon – sajnos nem elég közel…
 
Szerinted képes lehetsz még a szezon vége előtt újabb futamot nyerni?
Räikkönen: Ha tudunk javítani a szombati teljesítményünkön, mindig lehet esélyünk, így meg kell próbálnunk, aztán meglátjuk, mire jutunk.
(motorsportal.hu)
 
2013.10.08. 17:59, Vivcsó Vissza a bloghoz
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK