A megoldás adva van, de Räikkönen mégis szenvedni kénytelen
Kimi Räikkönen úgy érzi, a gumik használatára vonatkozó szabályok megkötik a kezét, emiatt nem tud felülkerekedni az őt futamok óta gyötrő egykörös problémáin. A finn szeretne kilépni ördögi köréből.
Hogy nem fekszenek neki a Magyarország óta használatos új gumikonstrukciók, már eddig is tudtuk. Azok után, hogy Indiában ismét elmaradt csapattársától, Romain Grosjeantól (a francia 3., ő 8. lett), Kimi Räikkönen azt is elárulta, egykörös teljesítményén amiatt nem képesek javítani csapatával, mert az új gumik bevetése óta a Pirelli szigorúan felügyeli az autók beállításait is. A finn szerint ugyan lenne ellenszer a gumigondjaira, mivel sem a guminyomással, sem a kerékdőléssel nem variálhatnak túl sokat, kénytelen elfogadni, hogy egyszerűen nem vezetheti úgy az autóját, mint korábban.
„A kerékdőlés és a guminyomás beállításánál meglévő korlátozások nagyban megnehezítik a dolgomat. Nem sok mindent lehet tenni, és sajnos egy kicsit benne ragadtunk a problémákban. Ha szabadon tehetnénk bármit a kerékdőléssel, sokkal könnyebb lenne minden. De ez van. Az egyetlen mért kör problémát jelent, de a versenyen már nincs akkora gond, mivel ott nem kell annyira keményen nyomni. Remélhetőleg még ki tudunk próbálni pár dolgot, de ha nem rajtolhatunk jó helyről, nem sokra jutunk. Ez egy ördögi kör, amiből igyekszünk kikeveredni. Nem aggódom emiatt. Bizonyos helyeken talán valóban lehetnék gyorsabb, de együtt kell élni ezzel a helyzettel” – idézi az Autosport Räikkönent, akinek az autója elejével van a legtöbb problémája.
2007 bajnoka egyébként abban bízik, ezen a hétvégén valamelyest jobb helyzetben lesz, mint az előzőkön volt – szerinte mai időeredménye némiképp csalóka. „Van még pár ötletünk, így szerintem még fejlődhetünk. Úgy vélem, ezúttal jobb lehet a helyzet, mint az előző futamokon. Ma délelőtt volt pár nehézségünk, délután pedig az első etapom idején kockásra fékeztem a keményebb keveréket, ezért azt a szettet többé nem használhattam úgy, mint szerettem volna, mivel az egyenesben semmit sem láttam a vibrációtól” – magyarázta a finn.
(motorsportal.hu)
|