Vettel végzett Massa előtt a nyitónapon
Formula.hu 2009.03.05. 20:15
Meglepően eredményesen indul egyelőre a Red Bull Racing felkészülése a 2009-es évadra. Sebastian Vettel majdnem másfél másodperccel jobb időt ért el a jerezi tesztsorozat első napján a második leggyorsabb Massánál, ám már ezt megelőzően is több napig tesztelték az új autójukat.
Mark Webber és Sebastian Vettel egy négynapos privát teszten vett részt Valenciában, ahol - mint mondják - elégedettek voltak az eredménnyel. A csapat nem közölt időket a teszt kapcsán, csupán a két versenyző kommentjeiből derül ki, hogy elégedetten zárták a négynapos sorozatot.
Webber a balesete után ezen a teszten ült először két napig folyamatosan autóban, s mint mondja, nem okozott problémát számára a komolyabb terhelés.
A csapat ezek után duplán boldog lehet a vasárnapi kezdéssel, ahol a leggyorsabb kör megszerzésén túl majdnem a legszorgalmasabbak is voltak. Vettel 87 kört teljesített, nálánál többet csak a McLaren-Mercedes tesztpilótája, Pedro de la Rosa töltött a pályán, aki 94 körrel zárt.
A nap folyamán többször is előkerült a piros zászló, ám komolyabb probléma sehol sem akadt. Felipe Massa nyitotta a folyamatot, aki elhagyta a pályát, ám az autója nem sérült. Némi kihagyás után tovább dolgozhatott a Ferrari beállításain.
Harmadik lett Kamui Kobayashi a Toyota versenyautójával: „Ez volt az első lehetőségem, hogy a TF109-et száraz körülmények között kipróbálhattam. Az autó az első körtől kezdve könnyen kezelhetőnek tűnt, így elvégezhettük a kiírt aero programunkat. Határozottan úgy látjuk, hogy sikerült előrelépést tettünk a tavalyi formánkhoz képest."
A negyedik leggyorsabb Nico Rosberg volt, aki Massához hasonlóan szintén egy piros zászlós periódust idézett elő. Az ifjú német az eső "áldozata" lett.
A Williams kiválóságát Robert Kubica, Giancarlo Fisichella, Pedro de la Rosa és az ifjú Nelsinho Piquet követi.
További részletek a csapatok beszámolóiban olvashatóak majd.
Hely
|
Versenyző
|
Cspat
|
Időeredmény
|
Hátrány
|
Kör
|
1
|
Sebastian Vettel
|
Red Bull
|
1'19''055
|
|
87
|
2
|
Felipe Massa
|
Ferrari
|
1'20''330
|
1''275
|
63
|
3
|
Kamui Kobayashi
|
Toyota
|
1'20''699
|
1''644
|
79
|
4
|
Nico Rosberg
|
Williams
|
1'21''171
|
2''116
|
71
|
5
|
Robert Kubica
|
BMW-Sauber
|
1'21''292
|
2''237
|
47
|
6
|
Giancarlo Fisichella
|
Force India
|
1'21''584
|
2''529
|
31
|
7
|
Pedro De la Rosa
|
McLaren
|
1'21''831
|
2''776
|
94
|
8
|
Nelson Piquet Jr
|
Renault
|
1'22''011
|
2''956
|
52
|
|