Glock Massa előtt Jerezben
Formula.hu 2009.03.05. 20:17
A Toyota német versenyzője, Timo Glock végzett az élen a Formula-1-es csapatok jerezi tesztsorozatának harmadik napján. A GP2-es sorozat korábbi bajnokát a Ferrari brazilja, Felipe Massa, valamint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso követi...
Miután a tegnapi napon az eső igencsak akadályozta a jerezi pályára kilátogató csapatokat, a tesztsorozat harmadik napján, kedden már minden adott volt ahhoz, hogy a résztvevő nyolc istálló eredményes munkát végezzen el száraz pályán.
Tegnaphoz hasonlóan ma is a Toyota német versenyzője, Timo Glock bizonyult a leggyorsabbnak, aki nem sokkal a program leintése előtt ugrott az élre, közel fél másodperccel megelőzve a másodikként végző Felipe Massát.
Pontban 9 órakor zöldre váltott a bokszutca kijáratát jelző lámpa, s a versenyzők meg is kezdhették a munkát 2009-es versenygépeikkel - noha még kissé nyirkos pályán. A kedvező hőmérsékletnek köszönhetően azonban délutánra már teljesen felszáradt az aszfalt, így volt, aki 150 körnél is többet tudott megtenni Jerezben.
Az első helyen végző Timo Glock és csapata, a Toyota ma tovább folytatta a TF109-es konstrukció finomhangolását, s a délelőtt folyamán elvégzett versenyszimulációnak köszönhetően értékes adatokat tudtak gyűjteni. A német versenyző aztán az egyre száradó pályán folyamatosan gyorsult, s egy késői időmérő-szimuláció keretein belül megfutotta a mai nap leggyorsabb körét (1:19.814) is. Glock napja ezzel együtt nem volt problémamentes, hiszen nem sokkal délután 4 óra előtt autójával kicsúszott a pályáról.
„Produktív napot zártunk ma" - árulta el Glock a tesztnapot követően.
„Ma reggel megint egy kicsit szerencsétlenek voltunk a körülményekkel, ami egy kicsit nehézzé tette a versenyszimulációt. De hasznos volt ráérezni, hogy mikor lehet slickekre váltani és jókor döntöttünk. Aztán a nap hátralévő részében lehetőségünk volt száraz pályán futni. Sok beállítási munkát elvégeztünk és később megtettünk néhány rövidebb etapot is. Sok kilométert megtettünk az elmúlt két napban és hasznos előrelépéseket tettünk."
A tegnapi 'pihenőnapot' követően a Ferrari csapata visszatért a pályára, s Felipe Massával a csapat autójának optimalizálásával voltak elfoglalva. A brazil pilóta a délelőtt folyamán még kipróbálta a Bridgestone eső -és intermediate abroncsait, majd délután a száraz pályán különös figyelmet fordítottak a slickekre is. Glockhoz hasonlóan Massa is kicsúszott egyszer a pályáról, amikor az 1-es kanyarban autója megcsúszott a még nedves pályán. A brazil a kavicságyban landolt, ám egy kis kényszerszünet után (amíg autóját visszaszállították a bokszba) folytathatta a munkát. Massa egyébként a mezőny nagy részéhez hasonlóan nagyon produktív napot zárt, hiszen 135 kört tett meg a dél-spanyolországi versenypályán, s egy bokszkiállásokkal tarkított versenyszimuláció elvégzésére is lehetősége volt.
A Ferrari bokszába egyébként ma ellátogatott minden idők legsikeresebb Formula-1-es versenyzője, Michael Schumacher is, aki továbbra is próbál együtt lélegezni a Ferrarival. A németek hétszeres világbajnoka délután 1 óra magasságában érkezett a népszerű tesztpályára, ahol figyelemmel kísérte a csapat felkészülését az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra. A vörösök színeiben holnap a csapat finn világbajnoka, Kimi Räikkönen lép majd pályára.
Amint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso átvette a volánt csapattársától, Nelson Piquet-től, a francia gárda versenyautója szemmel láthatóan megtáltosodott: a spanyol versenyző sokáig az élen tartotta az R29-es konstrukciót, ám a négy óra utáni hajrában alulmaradt vetélytársaival szemben, s 'csupán' harmadikként zárt, közel fél másodperces hátránnyal. Alonso a nap legszorgalmasabb versenyzőjeként tevékenykedett hazai pályáján, s a számos hosszú etap alatt rendkívül konstans köridőkre volt képes.
"A mai egy nagyon intenzív nap volt, hiszen 152 kört tettem meg, melynek köszönhetően rengeteg adathoz jutottunk" - mondta Alonso.
"Az idény ezen szakaszában nagyon fontos, hogy minél több időt töltsünk a pályán és alkalmazkodjunk az új szabályokhoz, mint például a mozgatható szárnyakhoz, vagy a KERS-hez. Szóval örülök, hogy ma ilyen sok kört meg tudtam tenni. Minden nap új dolgokat tanulunk és egyre jobban érzem magam az autóban. Remélhetőleg holnap ismét száraz napunk lesz és tudunk építkezni a ma elvégzett munkára."
A McLaren-Mercedes MP4-24-es versenygépét ma ismételten Heikki Kovalainen terelgette, aki a mai tesztnapon ismét foglalkozott a 2010-es komponensű Bridgestone-abroncsokkal is. A finn versenyző 85 kört tett meg kedden, s legjobb idejét (1:20.535) utolsó gyorskörében futotta meg, ám a tavalyi specifikációjú hátsó terelőszárnnyal.
Habár sokáig az utolsó helyek valamelyikét foglalta el, a délutáni intenzív programnak köszönhetően az előkelő ötödik helyen zárt a Force India versenyzője, Adrian Sutil. A német versenyző csapattársát, Giancarlo Fisichellát váltotta az indiai kiscsapat autójának volánja mögött, s megkezdte az ismerkedést a VJM02-es kódszámmal ellátott versenygéppel. Sutil mindössze 86 századmásodperccel maradt el az előtte végző Heikki Kovalainen köridejétől.
Sebastian Vettel helyett ma a lábtörésével lassacskán felépülő Mark Webber lépett pályára a Red Bull versenyautójával, s az ausztrál versenyző egy komplett hétvége-szimulációt hajtott végre, ami a csapat tájékoztatása szerint „a tervek szerint alakult". Webber holnap tovább folytatja majd az RB5-ös finomhangolását.
A BMW ma nem villogott túlságosan Robert Kubica vezényletével, ám ennek ellenére eredményes napon van túl a bajor gárda. A lengyel versenyző délelőtt a nyirkos pályán az új autó optimális beállításaival volt elfoglalva, majd az ebédszünet után már száraz pályán folytathatták a felkészülést. A csapat főként az F1.09-es aerodinamikai -és mechanikai beállításaira összepontosított. Tegnaphoz hasonlóan Kubica egyszer kénytelen volt megállni a pályán, miután az egyik visszajelző lámpa túlmelegedést mutatott a motortérben. A hibát gyorsan orvosolták a mérnökök, s a versenyző néhány perc múlva ismét visszatérhetett a pályára.
„Összességében jó nap volt" - értékelt Kubica.
„Lehetőségünk volt behozni a lemaradást, amit tegnap könyveltünk el a rossz idő miatt. Reggel esőgumikkal kezdtem a munkát, majd intermediate-gumikra váltottunk és végül lehetőségünk volt bevetni a slickeket is. Köszönhetően a több beállítás-variációnak, ma kényelmesen éreztem magam az autóban."
Kubicát holnap a csapat német versenyzője, Nick Heidfeld váltja majd, aki két napot tölt el a jerezi tesztpályán.
Az utolsó helyen ma a Williams német pilótája, Nico Rosberg végzett, aki ma befejezte a munkát a jerezi tesztsorozat keretein belül. A német versenyző meglehetősen sok kört meg tudott ma tenni, s legjobb köridejét (1:21.412) is késő délután futotta meg, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy előkelőbb helyen végezzen a táblázaton. A csapat folytatta a munkát a gárda 2009-es versenygépével, az FW31-essel.
|