KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Március
2009. Március : Button űridővel az élen Barcelonában

Button űridővel az élen Barcelonában

Formula.hu  2009.03.18. 09:00

...


Nagy meglepetése a BrawnGP versenyzője, Jenson Button végzett az élen a barcelonai tesztsorozat harmadik napján. A brit versenyzőt 1 másodperces lemaradással Massa, valamint a bmw-s Robert Kubica követi.

Néhány hete még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulhatnak-e idén, ma pedig bekövetkezett az, amire senki sem számított: a BrawnGP színeiben pályára lépő Jenson Button óriási, több mint 1 másodperces előnnyel az első helyen zárta a barcelonai tesztsorozat harmadik napját.

Az üzemanyag-mennyiségekről természetesen a csapat nem adott tájékoztatást, lapunk azonban úgy értesült, hogy Button egy meglehetősen rövid, öt körös etap végén érte el mai legjobbját (1:19.127).

Ross Brawn alakulata szerdán tovább folytatta a csapat új autójában, a BGP 001-es kódjelet viselő versenygépében rejlő lehetőségek kiaknázását. Ennek megfelelően főként az autó beállításaira fektettek nagy hangsúlyt, ám a 130 megtett körnek (605 km) köszönhetően értékes adatokat gyűjtöttek a Bridgestone sima futófelületű abroncsaival kapcsolatban is.

Tegnaphoz hasonlóan a mai napon is nehézségei támadtak a Ferrari csapatának: a Kimi Räikkönent váltó Felipe Massa már nem sokkal 9 óra után egy hidraulikus probléma miatt fel kellett, hogy függessze a körözést. A javítási munkálatok közel három órát vettek igénybe, így a brazil versenyző az ebédszünetet megelőzően, 12:10-kor gurulhatott újra pályára.

A maranellói gárda a mai napon egy versenyhétvége-szimulációt is végrehajtott, melynek keretein belül többek között az időmérő edzés mindhárom etapját végrehajtotta a csapat. Emellett persze tovább finomítottak az F60-as versenygép beállításain. A nap végére Massa 109 kört tudott kiautózni 2009-es autójából, s 1:20.168-es idejével 1 másodperces hátrányban végzett a második pozícióban.

A BMW-nél ma Kubica váltotta a csapat német versenyzőjét, Nick Heidfeldet, s egy meglehetősen intenzív napot (114 kör) követően a harmadik helyen zárt. A bajor gárda az F1.09-es versenygép mechanikai -és aerodinamikai beállításainak optimalizálásával volt elfoglalva, valamint a különböző keverékű abroncsok kiértékelését hajtották végre. A tesztnap leintését követően a lengyel versenyző néhány rajtgyakorlatot is elvégzett, hiszen bő két hét múlva már éles körülmények között kell jól reagálnia a piros lámpák kialvására.

„A mai egy nagyon produktív nap volt" - értékelt Kubica délután.

„Különféle dolgokat próbáltunk ki, melyre nem volt lehetőségünk a múlt héten, Jerezben, mert az időjárási körülmények alkalmatlanok voltak. A fő cél ma az volt, hogy sok értékes adatot gyűjtsünk az Ausztrál Nagydíjra való felkészülés során."

Kubicához hasonlóan eredményes tesztnapon van túl a Toyota német versenyzője, Timo Glock is. A GP2-es sorozat korábbi bajnoka ma Jarno Trullit váltotta a TF109-es volánja mögött, s nem is tétlenkedett: egymaga összesen 614 km-t tett meg a barcelonai versenypályán, ami egész pontosan két versenytávnak felel meg.

A kölni székhelyű gárda folytatta a felkészülést a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra, melynek keretein belül az utolsó finomhangolásokat végezték el a csapat 2009-es versenyautóján.

Glock egyébiránt ma negyedikként zárt, két tizeddel lemaradva az előtte végző bmw-s versenyzőhöz képest.

„Jól kezdődött a mai nap, sok adatot gyűjtöttünk és számos összehasonlítási munkát el tudtunk végezni. Több különféle irányt találtunk és összességében eredményes napot zártunk. Később akadt egy kis problémánk, így nem tudtuk befejezni a tervezett programot. Azonban elég adattal rendelkezünk ahhoz, hogy holnap előrelépéseket tegyünk és megvizsgáljuk a problémát."

A Renault csapatát akárcsak tegnap, ma is a kétszeres világbajnok Fernando Alonso képviselte, kinek napja a 107 megtett kör ellenére nem volt problémamentes. Az R29-es versenygép ugyanis a nap végén a bokszutca kijáratánál megállt, ami miatt aztán le is intették a tesztnapot. A spanyol versenyző ezzel együtt sikeresen elvégezte az autó beállításaival kapcsolatos munkálatokat, valamint a kinetikus energia-átalakító rendszerrel is előrelépéseket tett a csapat.

„Ismét intenzív napot zártunk" - mondta Alonso.

„A beállításokon dolgoztunk és számos dolgot kipróbáltunk, így készen állunk az első versenyre. Megpróbáltunk minél többet kihozni az autóból és számos munkát elvégeztünk a Spanyol Nagydíjra való felkészülés gyanánt is. Elégedettek vagyunk a teljesítménnyel, de továbbra is keményen kell dolgoznunk, mivel a köridők nagyon szorosak egyes csapatok között."

Alonsót a Red Bull Racing újdonsült versenyzője, Sebastian Vettel követi. A német versenyző 102 kör megtétele után két másodperces hátránnyal végzett a hatodik helyen. Vettel folytatta a felkészülést a melbourne-i idénynyitóra, a programot azonban az ebédszünetet megelőzően félbe kellett szakítania, mivel az RB5-ös versenygép váratlanul megadta magát. A fiatal versenyző az autó beállításai mellett a Bridgestone szuperlágy abroncsainak kiértékelésén is fáradozott ma.

Miután Kazuki Nakajim tegnap befejezte téli tesztprogramját, ma a csapat másik versenyzőjén, Nico Rosbergen volt a sor, hogy elvégezze az előkészületeket a nemsokára esedékes idénynyitóra. A német versenyző a rendelkezésére álló két nap során az FW31-es versenygép beállításait véglegesíti, valamint természetesen a versenyszimuláció elvégzése is a tervek között szerepel. Rosberg ma nagyjából 415 km-t tett meg Barcelonában, s 1:21.314-e köridővel végzett hetedikként.

Továbbra is jó eredményeket mutat a Force India 2009-es versenygépe, a VJM-02-es konstrukció. A csapat színeiben ma pályára lépő Giancarlo Fisichella Sebastien Buemit megelőzve nyolcadikként zárt, s a közel 100 megtett körnek köszönhetően teljes értékű munkát tudtak végezni, hiszen az aerodinamika elemek tesztelése mellett az abroncsokra is sok időt tudtak szentelni.

„Ma ismét jó volt a megbízhatóságunk és végig tudtuk csinálni a tervezett programot" - mondta Fisichella.

„Számos dolgot elvégeztünk a beállításokon is, melyeket el kellett végeznünk a némiképp korlátozott jerezi tesztprogramot követően. Úgy érzem, a mechanikai tapadás remek, szóval most az aerodinamikai csomagra kell összpontosítanunk. Várom a holnapi versenyszimulációt, ahol meg tudjuk nézni az autó teljesítményét a hosszabb etapokon is."

A nap legszorgalmasabb versenyzője ezúttal a Toro Rosso STR4-esét nyüstölő Sebastien Buemi lett, aki majdnem 700 km-t (!) tett meg szerdán. A svájci versenyző természetesen rengeteg adatot tudott gyűjteni, így magabiztosan várhatják a barcelonai tesztsorozat holnapi zárónapját.

Nem úgy a McLaren, mely csapat Lewis Hamiltonnal sem tudott előrébb kerülni a tabellán, mi több, a múlt héthez hasonlóan a brit pilóta ismét kicsúszott. Az autó nem sérült meg komolyabban, csupán az első vezetőszárny rongálódott meg némiképp.

Hamilton egyébként délelőtt az új aerodinamikai csomaggal ismerkedett, míg délután a hosszabb etapok teljesítésével volt elfoglalva. A brit versenyző a kettes kanyar kijáratánál veszítette el uralmát az MP4-24-es felett, mely orral a gumifalnak ütközött. A wokingi gárda színbeiben a tavalyi év világbajnoka holnap tovább folytatja majd a munkálatokat... 

 

 P. No. 

 

Pilóta Csapat Autó Köridő Kül  Diff ON  #
1.  18 J. Button BrawnGP BGP 001  1:19.127     93   130
2.    3 F. Massa Ferrari F60  1:20.168 +1.041  +1.041 18   109
3.    5 R. Kubica BMW F1.09  1:20.217 +1.090 +0.049 93   114
4.  10  T. Glock Toyota TF109  1:20.410 +1.283  +0.193 88  132
5.    7 F. Alonso Renault R29  1:20.863 +1.736  +0.453  58   107
6.  15 S. Vettel RedBull RB5  1:21.165 +2.038  +0.302  41   102
7.  16 N. Rosberg Williams FW31  1:21.324 +2.197 +0.159  41    89
8.  21 G. Fisichella Force India VJM-02  1:21.545 +2.418 +0.221  26    97
9.  12 S. Buemi Toro Rosso STR4  1:21.569 +2.442 +0.024  50   145
10.    1 L. Hamilton McLaren MP4-24  1:21.657 +2.530 +0.088  26    86

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!