Räikkönen a KERS probléma ellenére is gyors
Formula.hu 2009.04.03. 18:41
A Maláj Nagydíj második szabadedzésén a Ferrari két versenyzője, Kimi Räikkönen és Felipe Massa teljesített a legjobban. Ennek ellenére korántsem kezdődtek simán a dolgok az olasz csapat számára, hiszen Kimi Räikkönennek az első edzésen problémája akadt a KERS-sel.
A délutáni edzésen aztán a finn pilóta már problémamentesen száguldhatott, melynek eredményeképpen, egy tizeddel megelőzve csapattársát, 1:35:707-es idővel szerezte meg az első helyet.
Kimi Räikkönen: „Délelőtt problémáink voltak a KERS-sel, mely elvett egy kis időt az edzésből, de délután már be is hoztuk ezt a lemaradást. Előre gondoltuk, hogy a helyzet itt teljesen különbözni fog a Melbourne-ben tapasztaltaktól, azonban még korán lenne kijelenteni, hol is állunk pontosan. Amiben biztosak lehetünk, az az, hogy ha az autó problémamentes, akkor versenyképesek vagyunk. Reméljük, hogy a holnapi időmérőn jó munkát tudunk végezni."
Felipe Massa: „Most más a helyzet, mint Ausztráliában, legalábbis ami a gumik működését illeti. Nagyobb a tapadás, és a lágyabb gumik jobban működnek, még hosszabb távon is. Az edzések elején a nagy sebességű kanyarokban az autóm egy kissé alulkormányzott volt, míg a lassú kanyarokban túlkormányzott, de a vége felé az autó kezelhetősége folyamatosan javult, és így tudtam néhány remek időt menni. A helyzet az, hogy ha a mai menetrendet nézzük, egy kissé megkönnyebbülhetünk, még ha óvatossággal kell is ezt kezelnünk: nagyon motiváltak vagyunk, és az egész csapat a tőle telhető legjobbat próbálja nyújtani."
|