Schumacher: "Nem vagyunk elég gyorsak"
Formula.hu 2009.04.05. 17:38
A Ferrari, akárcsak Melbourne-ből, a Malajziai Nagydíjról is nulla ponttal távozik. Felipe Massa versenyét már a tegnapi időmérő edzésen elkövetett hiba megpecsételte, de aztán a Ferrari versenytempója sem bizonyult elégségesnek. Kimi Räikkönen esetében a mai versenyen a csapat a kelleténél kissé hamarabb váltott esőgumikra. Michael Schumacher azonban úgy véli az alapvető probléma az, hogy jelenleg nem elég gyors az F60-as.
„Jelenleg a Williams, a Toyota és a Red Bull is nagyon erős, de ez pályafüggő lesz. Minden autónak vannak erősségei és gyengéi. A legjobban azonban a Brawn áll." - mondta a hétszeres világbajnok a verseny után a német RTL-en.
A német úgy gondolja, hogy a Ferrari és a McLaren is annak a levét issza, hogy tavaly a világbajnoki címért harcoltak és így nem tudtak annyira az idei autó fejlesztésére koncentrálni, mint néhány más csapat: „Természetesen extrém tempóban fogunk fejleszteni és ezt a tempót most csak fokozni fogjuk. Valamikor fel fogunk zárkózni. A legjobbak tempóját azonban nem tudjuk menni. Ahogy már elmondtuk ennek az az oka, hogy tavaly a világbajnokságért küzdöttünk, így a fejlesztésekkel egy kicsit lemaradtunk. A vetélytársak is jobbak lettek, jók a lehetőségeik is. Sokat javultak és ehhez hozzájönnek még az új szabályok is."
A sepangi verseny az eső érkezése után lutrivá változott, de a Ferrari - ellentétben például Timo Glockkal - megint nem szerencsés kézzel húzott. Egyértelműen rossz döntésnek bizonyult, hogy Räikkönen olyan hamar extrém esőgumit kapott: „Folyamatosan kapcsolatban álltunk a meteorológiával, akik azt mondták először egy könnyű eső jön, majd nagy felhőszakadás. Kiminek már egyébként is a boxba kellett jönnie, a pilóták is azt mondták, hogy elkezdett esni a pályán, így azt hiszem érthető, miért húztuk ezt meg. Egyszerűen lutri volt a helyzet és nem jött be. Intermediate gumit is feltehettünk volna, de azért nem tettünk, mert a téli tesztek alapján az intermediate-k most nem olyan jók a kisebb leszórítóerő és más tényezők miatt. Ezért is választotta a többség egyből az extrém esőgumikat." - fejtegette.
Annak ellenére, hogy Massának talán még lehetett volna pontot szerezni egy újraindításkor, a verseny leintését mégis jó döntésnek tartja Schumacher: „Természetesen, akik nem álltak pontszerző helyen azok szerettek volna tovább versenyezni, de láthatjuk, hogy milyen hirtelen besötétedett, úgyhogy ésszerű döntés volt leállítani a versenyt."
|