KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Április
2009. Április : Button átvette a vezetést

Button átvette a vezetést

Formula.hu  2009.04.18. 12:54

...


Délutánra helyreállt a rend Kínában, és a Ferrarik, valamint a McLarenek a Renault-val egyetemben a középmezőnybe szorultak. Az első hármasban azonban a Brawn GP autói díszelegnek. Jenson Button és Rubens Barrichello közé az edzés végén Nico Rosberg ékelődött be, aki így a második pozícióban zárta a napot. A német pilóta lemaradása mindösszesen 25 ezredmásodpercre rúgott, mégis sokkal boldogabb lehet, mint honfitársa, Sebastian Vettel, aki csapattársával együtt sokáig az élen tartotta a Red Bull autóit. A végére azonban Vettel autója javításra szorult így nem tudott részt venni a hajrában.

A Toyota olasz versenyzője, Jarno Trulli lett a hatodik, aki láthatóan nagyon élvezi, hogy verheti a Ferrarikat. Felipe Massa az egyik kanyarban nem egészen úgy engedte el az újdonsült élmenőt, ahogy azt ő elvárta volna, ezért Trulli fenyegetően az öklét rázta a tiszteletlen brazilnak.

A Ferrarira pedig egyelőre úgy tűnik fenyegetés nélkül is rájár a rúd. A tavalyi vb második helyezettje a 12, míg a 2007-es világbajnok a 14. helyen zárta a napot. Velük együtt szenvednek a McLaren versenyzői is. Kovalainen lehet kicsit boldogabb, hiszen megcsípte a kilencedik helyet, ám a tavalyi bajnok csak a 13. pozícióig jutott. Hozzájuk hasonlóan rossz passzban a Renault gárdája, ahol ezúttal érdekes módon a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso zárt a sor végén.

A hétvége eseményei a szombat reggel 5:00 órakor kezdődő harmadik szabadedzéssel folytatódik.


 

Hely

Versenyző

Csapat

Időeredmény

Hátrány

Kör

1

Jenson Button

Brawn-Mercedes

1:35.679

 

35

2

Nico Rosberg

Williams-Toyota

1:35.704

0.025

36

3

Rubens Barrichello

Brawn-Mercedes

1:35.881

0.202

35

4

Mark Webber

RBR-Renault

1:36.105

0.426

32

5

Sebastian Vettel

RBR-Renault

1:36.167

0.488

22

6

Jarno Trulli

Toyota

1:36.217

0.538

42

7

Kazuki Nakajima

Williams-Toyota

1:36.377

0.698

32

8

Timo Glock

Toyota

1:36.548

0.869

40

9

Heikki Kovalainen

McLaren-Mercedes

1:36.674

0.995

34

10

Sebastien Bourdais

STR-Ferrari

1:36.800

1.121

34

11

Adrian Sutil

Force India-Mercedes

1:36.829

1.150

30

12

Felipe Massa

Ferrari

1:36.847

1.168

34

13

Lewis Hamilton

McLaren-Mercedes

1:36.941

1.262

28

14

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:37.054

1.375

33

15

Sebastien Buemi

STR-Ferrari

1:37.219

1.540

34

16

Nelsinho Piquet

Renault

1:37.273

1.594

36

17

Robert Kubica

BMW Sauber

1:37.491

1.812

34

18

Nick Heidfeld

BMW Sauber

1:37.544

1.865

28

19

Fernando Alonso

Renault

1:37.638

1.959

28

20

Giancarlo Fisichella

Force India-Mercedes

1:37.750

2.071

31

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG