KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Május
2009. Május : A Ferrari nem számít győzelemre a hétvégén

A Ferrari nem számít győzelemre a hétvégén

Formula.hu  2009.05.08. 21:27

...


A Ferrari számára hatalmas csalódás volt, hogy az évad első négy futamán mindössze három pontot tudtak szerezni, ezért számos fejlesztéssel készültek a barcelonai versenyhétvégére. Az új aerodinamikai csomag mellett egy új diffúzor segíti majd a versenyzők munkáját, Kimi Räikkönen pedig egy új, hat kilogrammal könnyebb kasztnit is kap.

Arról, hogy ez mire lesz elegendő, egyelőre nem akar jóslatokba bocsátkozni a finn versenyző. "A súlyelosztásban biztosan segít, és az új elemekkel kombinálva talán közelebb tudunk lépni az élmezőnyhöz. Mivel mindenki újításokkal készült, nem tudom, hogy mire lesz elegendő, de azt nem hiszem, hogy a győzelem lehetséges lesz ezen a hétvégén. Keményen dolgozunk, hogy minél hamarabb futamot nyerhessünk."

Csapattársa, Felipe Massa bízik abban, hogy a Ferrari nagyobb előrelépést tesz, mint a vetélytársak, és így sikerül csökkenteni a hátrányt. "Bízom benne, hogy a számos új elemnek köszönhetően javítani tudunk a teljesítményen, de persze a vetélytársak sem pihentek, így nem tudom milyen helyezést érhetek el."

A tavalyi második helyezett az idei esztendőben egyetlen pontot sem szerzett, így ezen mielőbb változtatni akar. "Nem foglalkozom a vállamra nehezedő nyomással, és továbbra is mindent beleadok. A csapat is keményen dolgozott, és remélem, hogy ennek a gyümölcse egy jó helyezés lesz."

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG