KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Május
2009. Május : Kettős Ferrari siker az időmérő előtt

Kettős Ferrari siker az időmérő előtt

Formula.hu  2009.05.09. 21:37

...


A tegnapihoz hasonló száraz pálya és húsz fok körüli hőmérséklet fogadta a Spanyol Nagydíj részvevőit. A kötelező körök után az edzés elején a helyi hős, Fernando Alonso ugrott az élre, ám akkori ideje egyértelműsítette, hogy hamar letaszítják a trónjáról a kétszeres világbajnokot. Az elsőségért bejelentkezett például a Ferrari duója is, amely csapat sok milliót adott ki, hogy néhány kilogrammal könnyebb autót adhasson a 2007-es világbajnok alá.

Féltáv környékén aztán Nick Heidfeld szolgáltatott látnivalót, aki egy kicsúszás után összetörte a bal első felfüggesztését. A német versenyzőnek már a tegnapi nem sem sikerült igazán jól a fékproblémák miatt, mára pedig újabb munka hárult a szerelőkre.

Nem úgy a Ferrarinál, ahol Felipe Massa és Kimi Räikkönen végre a legjobbak között autózhatott. A brazil sokáig tartotta az első helyét, de negyed órával a leintés előtt Timo Glock is bejelentkezett oda. Kisvártatva Button is megérkezett Massa elé, ám a Brawn autóján ekkor még kemény gumi volt, míg a Toyotán a lágyabb keverék volt látható.

A Ferrari pilótái azonban nem adták könnyen magukat. A végjátékban Felipe Massa egy rendkívül erős, 1:20.553-as idővel átvette a vezetést, míg mögéje Kimi Räikkönen zárkózott fel, csupán 82 százados lemaradással. Az olaszok vélhetően nagyon könnyű autóval próbálkoztak, felkészülvén a gumigyilkos pályán lehetséges három kiállásos taktikára is.

A Ferrarik mögött a két Brawn, Jenson Button és Rubens Barrichello végzett...

Hely Versenyző Csapat Időeredmény Hátrány Kör
1 Felipe Massa Ferrari 1:20.553   18
2 Kimi Räikkönen Ferrari 1:20.635 0.082 22
3 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:21.050 0.497 19
4 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:21.163 0.610 17
5 Robert Kubica BMW Sauber 1:21.239 0.686 21
6 Jarno Trulli Toyota 1:21.256 0.703 23
7 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:21.346 0.793 16
8 Timo Glock Toyota 1:21.377 0.824 26
9 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:21.424 0.871 19
10 Fernando Alonso Renault 1:21.499 0.946 17
11 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:21.519 0.966 15
12 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:21.594 1.041 20
13 Mark Webber RBR-Renault 1:21.629 1.076 19
14 Sebastien Bourdais STR-Ferrari 1:21.649 1.096 19
15 Nelsinho Piquet Renault 1:21.685 1.132 18
16 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:21.689 1.136 18
17 Giancarlo Fisichella Force India-Mercedes 1:21.909 1.356 19
18 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:22.043 1.490 19
19 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:22.232 1.679 19
20 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:23.457 2.904 8

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG