KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Május
2009. Május : Jenson Button újabb győzelmet aratott

Jenson Button újabb győzelmet aratott

Formula.hu  2009.05.18. 20:31

...


Jenson Button idei negyedik futamgyőzelmét aratva megnyerte a Spanyol Nagydíjat. Mögötte csapattársa, Rubens Barrichello és a Red Bull ausztrálja, Mark Webber ért célba.

Jenson Button újabb győzelmet aratott annak ellenére, hogy a futam elején 'átadta' első helyét csapattársának, Rubens Barrichellónak. A brazil az első kiállásig remekül tartotta a legjobb helyet, ám a taktikai döntés, amivel annak idején Michael Schumacher futamokat nyert, számára nem hozott sikert.

A brazil versenyző eggyel többször állt ki, mint a többi élen álló pilóta, ami alatt azonban nem tudott olyan tempót diktálni, ami szükséges lett volna a sikerhez. Ezzel csapattársa malmára hajtotta a vizet, aki viszont idei negyedik futamgyőzelmét ünnepelhette a dobogón, míg ő csak mögéje állhatott fel.

A harmadik hely sokáig Felipe Massa kezében volt azok után, hogy a rajtnál megelőzte Sebastian Vettelt és kéz a kézben versenyeztek az utolsó pillanatokig, hiszen minkét kiállásukkor egyszerre jöttek ki a bokszba. A Ferrari brazilja a KERS segítségével akkor is tartani tudta a Red Bull versenyzőjét, amikor az látványosabban gyorsabbnak tűnt nála. Hogy végül mégsem a fiatal német előtt ért célba, az annak köszönhető, hogy a végén spórolnia kellett a benzinnel, és elengedte Vettelt és az utolsó körben még Fernando Alonso is sikeresen elment mellette.

A harmadik hely a két versenyző kakaskodása okán aztán Mark Webber ölébe hullott, aki a középső részt egy kicsit elnyújtotta, és a gyors tempójának köszönhetően végül sikeresen átugrotta Massát és Vettelt. 

A verseny legnagyobb tragédiáját egyértelműen a Ferrari csapat élte át, akik bár a végéig jó pozícióban harcoltak, a leintés előtt két helyet is veszítettek, ráadásul világbajnokuk, Kimi Räikkönen alatt ismét tönkrement az autó. 2007 világbajnoka így az időmérőn történt hibás taktikai döntés után egy remek rajtot követően pont nélkül búcsúzott az első európai futam helyszínétől.
 

A Monacói Nagydíj előtt Jenson Button tovább növelte viszont előnyét a mezőnnyel szemben, amelyből jelenleg csapattársa, Rubens Barrichello áll a legközelebb hozzá. Őket a két Red Bull, majd a két Toyota versenyző követi a sorban. Az első hatban tehát továbbra sincs a korábbi nagymenők közül. Sőt a Ferrari duója csupán a 12-13. helyeken osztozik. Hogy hercegségben sikerül-e változtatni a felálláson, arra ezúttal két hetet kell várnunk.


Hely Versenyző Csapat Kör Hátrány Rajt
1 Jenson Button Brawn-Mercedes 66 Győztes 1
2 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 66 +13.0 3
3 Mark Webber RBR-Renault 66 +13.9 5
4 Sebastian Vettel RBR-Renault 66 +18.9 2
5 Fernando Alonso Renault 66 +43.1 8
6 Felipe Massa Ferrari 66 +50.8 4
7 Nick Heidfeld BMW Sauber 66 +52.3 13
8 Nico Rosberg Williams-Toyota 66 +65.2 9
9 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes   +1 Kör  
10 Timo Glock Toyota   +1 Kör  
11 Robert Kubica BMW Sauber   +1 Kör  
12 Nelsinho Piquet Renault   +1 Kör  
13 Kazuki Nakajima Williams-Toyota   +1 Kör  
14 Giancarlo Fisichella Force India-Mercedes   +1 Kör  
Ret Kimi Räikkönen Ferrari   +49 Kör  
Ret Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes   +59 Kör  
Ret Jarno Trulli Toyota      
Ret Sebastien Buemi STR-Ferrari      
Ret Sebastien Bourdais STR-Ferrari      
Ret Adrian Sutil Force India-Mercedes    

 

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG