2009. Május : Ferrari: Massa autójából majdnem kifogyott a benzin |
Ferrari: Massa autójából majdnem kifogyott a benzin
Formula.hu 2009.05.18. 20:32
Tovább folytatódik a Ferrari vesszőfutása, pedig úgy tűnik az autó sebességén valóban sikerült javítania a maranellóiaknak. Felipe Massa ugyanis sokáig maga mögött tudta tartani a Red Bullt és a futam végén reálisan negyedik lehetett volna, ám az utolsó boxkiállásánál nem kapott elég üzemanyagot és az utolsó körökben le kellett lassítania spórolni - emiatt Sebastian Vettel és Fernando Alonso is el tudott mellette menni. De a hatodik hellyel legalább megvannak a brazil pilóta első pontjai. Kimi Räikkönen ezzel szemben ismét kiesett műszaki hiba miatt.
Felipe Massa (6. hely): „Nagy kár, hogy a végén két helyet veszítettünk, még akkor is, ha végre felkerültünk a pontszerzők közé. Tudtuk, hogy nem tudunk olyan gyorsak lenni, mint a Brawnok, de sikerült a Red Bullok elé kerülnünk és ha nincs az üzemanyag problémám, akkor biztosan Vettel és Alonso előtt tudtam volna maradni. A verseny utolsó része fájdalom volt. Már eleve küszködtem a kemény gumikon és aztán meg kellett próbálnom a lehető legtöbb üzemanyagot megtakarítanom, miközben Vettel előtt kellett volna maradnom. Aztán a csapat azt mondta, hogy ha be akarom fejezni a versenyt, akkor el kell engednem Vettelt és nagyon le kell lassítanom. Ha még egy boxkiállásra kimentem volna, akkor nem szereztünk volna pontot. Ma az autó megfelelően gyors volt a lágy gumikon, még ha továbbra is hiányzik néhány tized, de legalább ismét az első helyekért küzdünk."
Kimi Räikkönen (kiesett): „Nagyon boldogtalan vagyok, mert pontot szerezhettem volna. Sajnos hidraulikai problémám támadt, amely a gázpedál vezérléssel volt kapcsolatban és emiatt ki kellett állnom. A rajtnál sikerült pár helyet szereznem, de aztán Heidfeld BMW-je mögött találtam magam. Az autó jobb, de meg kell oldanunk a megbízhatósági problémákat. Nyilvánvaló, hogy amikor utol kell érned valakit, akkor elkövetsz elkerülhető hibákat, amint az velünk is történt a szezon első részében, de ez nem jelenti azt, hogy a csapat eltévedt. Ugyanazok az emberek vagyunk, akik az elmúlt két évben hármat megnyertünk a négy megnyerhető világbajnoki cím közül."
|