A Lola nem érdekből vonta vissza a nevezését
Formula.hu 2009.07.10. 12:03
A Formula-1-es csapatok megegyezést kötöttek a Nemzetközi Automobil Szövetséggel a jövő évi szabályokról és a költségek csökkentéséről, ami biztosítja az FIA számára a maradásukat. A hivatalos nevezési listán az idei szereplők mellett három új pályázó is szerepel, a Campos, a Manor és az US F1.
Azok a csapatok, akik nincsenek az FIA nevezési listáján várakozó állásban vannak, hogy ha valaki visszalép, elfoglalhassák a helyét. A ProDrive és az Epsilon Euskadi előnyösebb helyzetben van, mivel a szükséges infrastruktúra a rendelkezésükre áll, és megfelelő szakembereik vannak, míg a Superfund és Brabham egyelőre nem szerződtetett elegendő mérnököt a tervek elkészítéséhez.
A Lola visszavonta a nevezését, ez azonban nincsen összefüggésben azzal, hogy a FOTA új bajnokság létrehozását tervezte. A csapatfőnök Martin Birrane a Motorsport Aktuell-nek elmondta, hogy nem áll kapcsolatban sem az FIA-val sem a csapatokkal. "Sok pénzt költöttünk a 2010-es autóra, így csalódottak vagyunk, hogy a szövetség választása nem a Lolára esett. Nem helyesek azok az állítások, amelyek szerint azért vontuk vissza a nevezést, hogy az új bajnokságban indulhassunk. A Lola nem áll semmiféle kapcsolatban a Formula-1-es csapatok szövetségével."
"Korábban szénszálas elemeket szállítottunk az FIA-nak és a csapatoknak, de jelenleg nem állunk szerződésben. A jövőbeni programunkat tehát nem befolyásolja." - tette hozzá a csapatvezető.
|