Egységes lesz a 2010-es szabályrendszer
Formula.hu 2009.07.10. 12:18
A Formula-1-es csapatok szerdán az FIA versenyigazgatójával Charlie Whitinggal egyeztettek a jövő évi technikai szabályzatról. A megbeszélésen a jelenlegi résztvevők, valamint a Manor, a Campos és az US F1 szakemberei is jelen voltak, de egy nézeteltérés miatt nem tudtak minden kérdésben megegyezni.
Whiting közölte a FOTA technikai szakembereivel és a csapatok menedzsereivel, hogy bár beleszólhatnak a szabályok megvitatásába, de szavazati jog nélkül, ugyanis hivatalosan nem neveztek a 2010-es bajnokságba. Az FIA június 24-én nyilvánosságra hozott nevezési listáján valamennyien szerepelnek, miután sikeresen megegyeztek a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökével Max Mosley-val a költségcsökkentésről, és a szabályokról. A szövetség közölte, hogy a csapatok nem írták alá a nevezést, így formai mulasztás történt.
Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a csapatok azért nem hagyták jóvá a dokumentumot, mert nem bíztak abban, hogy Mosley nem fog újra indulni az FIA elnökválasztásán, és a hivatalos nevezés elõtt a Concorde Egyezményt akarták aláírni.
Azt követően, hogy a FOTA tagjai kisétáltak a megbeszélésről Londonban ültek össze, ahol ismét téma volt a konkurens versenysorozat létrehozása, mivel attól tartanak hogy az FIA csak húzza az időt. Július 10-én jár le a határidõ arra, hogy elkezdjék az új sorozat szervezését, késõbb ugyanis nem lenne elegendő idő arra, hogy az évadkezdésre minden elkészüljön.
A szövetség és a FOTA közötti megállapodást hátráltatja hogy továbbra sincs aláírva a Concorde Egyezmény. "A csapatok egy 350 oldalas dokumentumot küldtek nekünk, amelyben több száz módosítás van, miközben csak néhány változtatással számoltunk. Idõbe telik, amíg ezeket átnézzük. Nem utasítjuk vissza a változtatásokat, de meg akarjuk vitatni a jogászainkkal." - áll az FIA közleményében.
A másik akadályt az jelentheti, hogy Mosley ismét indulhat az FIA elnökválasztásán. Az FIA egyik munkatársa elmondta, hogy a csapatok nem akarnak együtt dolgozni a brit jogásszal. "Itt nemcsak a szabályokról van szó. A csapatok meg akarnak szabadulni Mosley-tól, ezért keresik a kibúvókat."
A FOTA tagjai annak sem örülnek, hogy az FIA közölte, csak valamennyi csapat hozzájárulásával lehet változtatni a szabályzaton, és azt állítják ez ellentmond a korábbi megállapodással. Azt követõen, hogy a tagok kivonultak az ülésrõl a Williams, a Force India, a Manor, a Campos és az US F1 megegyeztek a szabályok legfőbb pontjairól.
"Ez minden pontban megegyezik a FOTA terveivel. A 2009-es szabályokra alapozva, a korábban megszavazott tankolás betiltásával, a minimum súly 620 kilogrammra emelésével, valamint a keskenyebb első gumikkal." - jelentette ki a Manor technikai vezetője, Nick Wirth.
"Csak egy szabályzat lesz, és az újak sem kapnak kedvezményeket. A Cosworth motorok 18.000/perces fordulatszámon fognak teljesíteni, és mi sem használhatunk több motort, mint a többiek." - tette hozzá a mérnök, aki elmondta, hogy nem okoz problémát az sem, hogy a költségeket két éven belül akarják a kilencvenes évek színvonalára csökkenteni.
Ha nem sikerül megegyezni és elindul az új bajnokság, a CVC beperelheti a csapatokat, a Formula-1 színvonala azonban jelentõsen csökkenhet az élcsapatok nélkül.
|