Hamilton az élen Alonso és Massa előtt
Formula.hu 2009.07.11. 12:21
Lewis Hamilton a hétvége legjobb idejével megnyerte a Német Nagydíj harmadik szabadedzését. A brit világbajnok mögött korábbi nagy ellenfele, Fernando Alonso és a tavalyi kihívója, Felipe Massa végzett.
A Német Nagydíj résztvevőit péntek után ismét hasonló hűvös idő fogadta, ami természetesen továbbra sem könnyítette meg a versenyzők dolgát. Mindenesetre sokatmondó volt, hogy Mark Webber öt kör után jobban haladt a kemény gumikon, mint a pontversenyben vezető Jenson Button nyolc kör után.
Az is tisztán látszott, hogy a McLaren kisebb újításai Hamilton esetében egyelőre meggyőző eredményeket hoznak. A regnáló világbajnok féltáv után megszerezte az első helyet a hétvége legjobb idejével, ami olyannyira erősnek tűnt, hogy nem is tudtak közelébe kerülni, így a McLaren ásza meg is nyerte a szabadedzést.
Csapattársa, Heikki Kovalainen ezalatt a hátsóbb régió mezőnyét „erősítette", s a végére még inkább hátrébb csúszott.
Nem úgy a kétszeres világbajnok, aki pedig sikeresen felugrott a végére a második helyre. Igaz, az utolsó próbálkozásánál kicsúszott, de letaszítani őt az előkelő helyről senkinek sem sikerült.
Harmadik lett a tegnapi napi eredménye ellenére egészen optimistán nyilatkozó Felipe Massa. Mögötte a két Red Bull, Sebastian Vettel és Mark Webber végzett, akiket pedig a brazil csapattársa, Kimi Räikkönen követ a sorban.
A Brawn GP autói ezúttal kiszorultak a legjobb tízesből. A jobb időért imádkozó Jenson Button a 11. helyet szerezte meg csupán, míg az érzékelő problémák miatt sokat a bokszában várakozó Barrichello csak a 14. lett.
A hétvége programja a 14:00 órakor kezdődő időmérő edzéssel folytatódik.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Időeredmény |
Hátrány |
Kör |
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:31.121 |
|
16 |
2 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:31.340 |
0.219 |
18 |
3 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:31.351 |
0.230 |
20 |
4 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:31.542 |
0.421 |
17 |
5 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
1:31.610 |
0.489 |
16 |
6 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:31.615 |
0.494 |
19 |
7 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:31.620 |
0.499 |
23 |
8 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:31.690 |
0.569 |
20 |
9 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:31.731 |
0.610 |
20 |
10 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:31.928 |
0.807 |
21 |
11 |
Jenson Button |
Brawn-Mercedes |
1:32.009 |
0.888 |
22 |
12 |
Timo Glock |
Toyota |
1:32.022 |
0.901 |
20 |
13 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
1:32.104 |
0.983 |
20 |
14 |
Rubens Barrichello |
Brawn-Mercedes |
1:32.124 |
1.003 |
13 |
15 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Mercedes |
1:32.135 |
1.014 |
21 |
16 |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:32.223 |
1.102 |
15 |
17 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:32.239 |
1.118 |
23 |
18 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:32.269 |
1.148 |
20 |
19 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:32.742 |
1.621 |
18 |
20 |
Sebastien Bourdais |
STR-Ferrari |
1:32.883 |
1.762 |
21 |
|