KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Július
2009. Július : Webber vezetésével Red Bull kettős győzelem Németországban!

Webber vezetésével Red Bull kettős győzelem Németországban!

Formula.hu  2009.07.14. 14:17

..


Mark Webber megszerezte élete első Formula-1-es futamgyőzelmét. Az ausztrál mögött saját csapattársa, Sebastian Vettel érkezett a célba, akit pedig a Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa követ.

Nem kezdődött jól a futam az élről rajtolók számára. Webber szokásosan rendkívül agresszíven próbálta büntetni azokat, akik megpróbálják őt megelőzni. Első támadása eredményeképpen egyet kontaktolt Barrichellóval, amiért később kapott egy áthajtásos büntetést.

A második támadója azonban már rosszabbul járt. Lewis Hamilton hátsó kereke sikeresen összeért a Red Bull első terelőszárnyával, ami egy defektet eredményezett a tavalyi világbajnoknál. Ezzel el is úszott a lehetősége, amely lehetőség valóban nagy volt ezúttal.

A számítások szerint ugyanis Hamilton az üzemanyagszintet figyelembe véve idén először gyorsabb kört abszolvált az időmérőn, mint a Brawn GP autói.

Mark Webbernél azonban már akkor sem és a futam alatt sem tudott senki gyorsabban haladni, így a büntetése ellenére az ausztrál simán hozta a futamot.

Nem úgy a Brawn GP autói, akik a 18 fokos levegő és 27 fokos aszfalthőmérséklet mellett szenvedtek a gumimelegítéssel, így teljesen elvesztették az esélyüket. Helyettük ismét a Red Bull ugrott nagyot, mely csapat Mark Webber és Sebastian Vettel révén kettős futamgyőzelmet szerzett.

Mögöttük a hétvégén egészen optimistán nyilatkozó Felipe Massa érkezett be, aki igazit meglepetésre, a 15. helyről rajtoló Nico Rosberg követ a negyedik helyen.      

 Az utolsó körökre a 5-6-7. helyen alakult ki hatalmas csata. Fernando Alonso a futam vége felé megszabadult az előtte állóktól, így a saját tempóját autózhatta, ami mint kiderült, a verseny ezen szakaszában igazán erős volt. Megfutotta a legjobb köridőt és a végére megtámadhatta a két Brawn GP autóját.

A triót vezető Jenson Button szenvedett a legjobban, aki lerövidített utolsó szakaszra egy már kopott lágy gumit kapott, ami nem bizonyult túl jó döntésnek. A brit előbb meglógott üldözőitől, néhány kör elteltével azonban belassult.

Ennek ellenére a világbajnokságban vezető csapat két pilótája remekül össze tudott játszani és Barrichello segítségével sikeresen megvédték pozíciójukat a vérszemet kapó Fernando Alonsótól.  

Hogy a nap meglepetésembere, Adrian Sutil nincs a pontszerzők között, az egyetlen dolognak köszönhető. A szurkolói beállítottságtól függően ide- avagy oda magyarázható felelősség mellett, Sutil bizony a monacói fiaskó után ismét ütközött 2007 világbajnokával, Kimi Räikkönennel.

A bokszból kihajtó német pilóta első szárnya beletört a Ferrari autójába, így rögtön el is vesztette az esélyét a jó eredményre. Pedig valóban kijárt volna néhány pont a Force Indiának, hiszen Sutil egyszer még a második helyen is hajtott a futamon, és egy cseppet sem volt lassabb az előtte autózó nagyoknál.

Két hét múlva azonban ismét újabb esélyt kap mindenki, többek között Adrian Sutil és Lewis Hamilton is, hogy megmutassák, sikerül-e olyan produkcióval előállniuk, mint a német hétégén.

Hely Versenyző Csapat Autó Hátrány Rajt
1 Mark Webber RBR-Renault 60 Győztes 1
2 Sebastian Vettel RBR-Renault 60 +9.2 4
3 Felipe Massa Ferrari 60 +15.9 8
4 Nico Rosberg Williams-Toyota 60 +21.0 15
5 Jenson Button Brawn-Mercedes 60 +23.6 3
6 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 60 +24.4 2
7 Fernando Alonso Renault 60 +24.8 12
8 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 60 +58.6 6
9 Timo Glock Toyota 60 +61.4 20
10 Nick Heidfeld BMW Sauber 60 +61.9 11
11 Giancarlo Fisichella Force India-Mercedes 60 +62.3 18
12 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 60 +62.8 13
13 Nelsinho Piquet Renault 60 +68.3 10
14 Robert Kubica BMW Sauber 60 +69.5 16
15 Adrian Sutil Force India-Mercedes 60 +71.9 7
16 Sebastien Buemi STR-Ferrari 60 +90.2 17
17 Jarno Trulli Toyota 60 +90.9 14
18 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 59 +1 Kör 5
Ret Kimi Räikkönen Ferrari 34 +26 Kör 9
Ret Sebastien Bourdais STR-Ferrari 18 +42 Kör 19

Az utolsó pontszerző helyen Heikki Kovalainen ért célba, aki szintén nagy csatában volt az őt üldözőkkel. A végére azonban inkább a saját támadója, Timo Glock került nehéz helyzetbe, akit Heidfeld, Fisichella és Kazuki Nakajima szinte kéz a kézben követett a célvonalig.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG