2009. Július : Hivatalos: Mosley távozik és támogatja Jean Todt érkezését |
Hivatalos: Mosley távozik és támogatja Jean Todt érkezését
Formula.hu 2009.07.15. 14:05
A FIA elnöke, Max Mosley a klubtagoknak küldött levelében hivatalosan is kijelentette, hogy nem fog részt venni az októberi elnökválasztáson, valamint elmondta, hogy támogatja a Ferrari volt vezetőjét, Jean Todtot, mint lehetséges utódját.
Az FIA klubtagjainak küldött levelében a brit jogász kijelentette, hogy a nyomás ellenére nem kíván részt venni a következő választáson.
„Személyes érzéseim nehézzé tennék, hogy megváltoztassam a korábbi kijelentésemet és újrainduljak. Néhány hónappal ezelőtt elkezdtem átalakítani a családi életemet, ami októbertől megváltozik. Az FIA elöljáróit informáltam, hogy nem jelöltetem magam. Amennyiben folytatnám, az összeegyeztethetetlen lenne az életemmel, különösképpen a családi veszteségünk után. Olykor úgy éreztem, hogy kevesebbet szeretnék már dolgozni. Végül is jövőre már 70 éves leszek.„
„A megvalósult egyezségek miatt rendkívül hálás vagyok, a levelek, e-mailek és üzenetek, amiket kaptam pedig csak újra megerősítettek a döntésemben. Nem jelöltetem magam az októberi választáson.„
„Azt hiszem, hogy a legmegfelelőbb személy a csapat vezetésére Jean Todt lenne. Jean kétségtelenül a generációja kiemelkedő menedzsere a motorsporton belül, bár minden bizonnyal bármely generációt figyelembe véve ugyanerre a megállapításra jutnánk."
„Amennyiben beleegyezik, hogy elvállalja, Ő lesz a legideálisabb személy, arra hogy folytassa 16 év munkáját. Ő minden területen jelen volt, amelyben az FIA aktív. Igazán remélem, hogy támogatni fogják őt. „ - jelentette ki az FIA hamarosan távozó elnöke.
|