Räikkönen a dobogóra hajt a Hungaroringen
Formula.hu 2009.07.24. 11:39
Kimi Räikkönen idei legjobb versenyét Monacóban teljesítette, ahol a harmadik helyen tudott célba érni. A pálya vonalvezetése kedvezett a Ferrarinak, ezért a finn pilóta bízik abban, hogy a hasonlóan lassú Hungaroringen is sikeres lesz.
"Azt mondják, hogy a Hungaroring hasonlít Monacóhoz, ami igaz is, mert a kanyarok lassúak, de azért a magyar pálya megbocsátóbb mint a hercegségi, ahol minden kis hiba miatt a szalagkorlátnak ütközhetsz." – olvasható a Ferrari hivatalos honlapján.
"Ez a helyszín hasonlít a legjobban Monacóhoz, és mivel ott felállhattam a dobogóra, ez lesz a célom Budapesten is. Az idõmérõ fontos, mert aki nem az elsõ sorból rajtol, annak hosszú és meleg versenye lesz, de nem lesz esélye arra, hogy jól szerepeljen."
A kevésbé sikeres elsõ kilenc futam után Räikkönen csalódott egy kicsit, de továbbra is bízik a csapatban. "Keményen dolgoztunk, hogy csökkentsük a lemaradást, de a többiek is fejlesztettek. Egy kicsit megnehezíti a dolgainkat, hogy az évad közben nem lehet fejleszteni. Az, hogy az évad második felében hogyan fogunk teljesíteni nagyban függ attól, hogy hogyan használjuk a kapacitásunkat. Már megkezdtük a jövõ évi munkálatokat is."
|