2009. Július : Ecclestone csökkentette a magyar Forma-1 jogdíját |
Ecclestone csökkentette a magyar Forma-1 jogdíját
a5.hu 2009.07.26. 18:56
Biztossá vált, hogy 2016-ig lesz Magyar Nagydíj, miután Varga Zoltán önkormányzati miniszter vasárnap délelőtt a Hungaroringen bejelentette, hogy a kormány felhatalmazása mellett aláírta az erről szóló megállapodást Bernie Ecclestone-nal.
Egy évvel ezelőtt a két fél csak szándéknyilatkozatot kötött az előzőleg 2012-ig szóló szerződés meghosszabbításáról.
"Ecclestone úrral aláírtuk azt a megállapodást, amely biztosítja, hogy 2016-ig Magyarországon továbbra is lesz F-1-es verseny. Egy nagyon korrekt és kemény tárgyalássorozaton vagyunk túl" - mondta Varga. - "Az Ecclestone úr is kemény üzletember, de azért én sem hagytam magam."
A forma-1-es versenyek jogdíjai a megszokott rendszerben világszerte 10 százalékkal nőnek évente, Ecclestone azonban a Magyar Nagydíj esetében hajlandó volt kompromisszumot kötni, és a jelenlegi szerződés lejárta után, azaz a 2012-től 2016-ig terjedő időszakban 7.5 százalékra csökkentette az emelkedési rátát.
Varga az A5.hu kérdésére megerősítette, hogy addig továbbra is a 10 százalékos növekmény marad érvényben. "A megállapodás mindkét félnek kedvező" - vélte Ecclestone. Az idei Magyar Nagydíjnak 20 millió dollár volt a promóciós díja.
Az önkormányzati miniszter "fontosnak" tartotta, hogy Magyarországon marad a Forma-1.
"Közép-Európában szinte ez az egyetlen verseny, ami megmaradt, és a sportértékén túl nyilvánvalóan óriási turisztikai és marketingértéke is van, mégpedig gyakorlatilag felmérhetetlen" - válaszolta Varga az A5.hu-nak. - "Mindig vitarkozunk ezen, hogy megéri-e az országnak, vagy sem, de én azt gondolom, hogy ezt nem lehet csak nominális pénzben mérni."
"Több milliárdan nézik a versenyeket a világon mindenhol, és ha Magyarország hírét el akarjuk vinni ezekbe az országokba, az más módon elképzelhetetlen, csakis egy ilyen versenyen keresztül. Ezért összességében szerintem megéri az országnak."
|