KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Július
2009. Július : A csapatonkénti három autó is lehetséges

A csapatonkénti három autó is lehetséges

Formula.hu  2009.08.01. 18:43

...


A BMW délelőtt bejelentette, hogy az évad végén visszavonulnak a Formula-1-ből, ez azonban nem jelenti azt, hogy a teljes csapatnak távoznia kell. A feltételezések szerint nem kizárt, hogy az istálló magánkézbe kerül, így Peter Sauber neve merült fel elsőként, aki húsz százalékban birtokolja a BMW-Saubert. Elképzelhető, hogy a bajor gyártó financiálisan támogatja majd a folytatást, hogy elkerülje a végkielégítések kifizetését - ahogyan azt a Honda is tette a Brawnnal.

Az Autosport arról tájékoztat, hogy az Epsilon-Euskadi veheti át a csapat eszközeit. "Továbbra is dolgozunk a Formula-1-es projekten, de lassan tudunk csak haladni, mert semmi garancia nincsen arra, hogy ott lehetünk a rajtrácson. Azok, akik segíteni akartak nekünk, még mindig érdeklődnek. Meg fogjuk ragadni a kínálkozó lehetőségeket." - jelentette ki a csapatvezető, Joan Villadelprat.

A Formula-1-es csapatok szövetsége számára is nagy veszteség a BMW visszavonulása, így már jelezték, hogy készen állnak támogatni azt a vállalkozást, aki átveszi a csapat irányítását. Ha tovább csökken a Formula-1-es résztvevők száma, egy csapat jövőre három autót is indíthat.

"A BMW bejelentését követően a FOTA tagjai megkezdték az egyeztetéseket. A FOTA készen áll arra, hogy a svájci főhadiszállású csapatnak - amely jelenleg is a szövetségük tagja - megadjon minden támogatást, ami ahhoz szükséges, hogy részt vegyenek a Formula-1-ben." - áll a FOTA titkár, Simone Perillo levelében.

"Meg kell említeni, hogy a FOTA megkezdte a munkálatokat, hogy javítani tudjon a látványosságon és közelebb vigye a sportot a rajongókhoz. Ezen kezdeményezésekhez tartozik annak lehetősége is, hogy csapatonként három autót indítunk. A FOTA kikéri az érintettek véleményét, és javaslatokat tesz a Formula-1 jövője kapcsán."

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG