Massa: Úgy éreztem magam, mint egy elefánt
Formula.hu 2009.08.18. 14:21
Felipe Massa vasárnap brazíliai otthonában fogadta a Ferrari csapatfőnökét, Stefano Domenicalit, aki személyesen is meg akart győződni versenyzője jókedvéről. A tavalyi második helyezett pilóta a Magyar Nagydíj időmérő edzésén súlyos fejsérüléseket szenvedett amikor egy rugó a sisakjának repült, de állapota gyorsabban javul a vártnál, így szeretne minél előbb visszatérni a versenypályára.
A Sao Paulo-i Folha napilapnak adott interjúban elmondta, hogy bár nem emlékszik semmire, számára semmi sem változott. "A baleset egyetlen jelenetét sem tudom felidézni, csak az arcomra emlékszem. Amikor felébredtem meg volt dagadva és úgy éreztem magam, mint egy elefánt. A baleset a fejemben nem létezik. Még akkor sem ha megpróbálok emlékezni rá. A képeket csak a televízióból ismerem."
A brazil pilóta emlékezetében a baleset utáni elsősegélynyújtásról sem maradtak képek. "Tudom, hogy kiabáltam és szitkozódtam, de az nem én voltam. A sérülésemre tettem a kezem és olyanokat tettem, mint az eszméletüknél lévő emberek. Erről azonban már semmit sem tudok. Amikor felébresztettek az altatásból már a versenyzés járt a fejemben. Azzal számoltam, hogy a valenciai versenyig van három hét ami elegendő lesz. Azóta tudom, hogy ez egy súlyos baleset volt és hogy várnom kell. Biztos hogy mentálisan nem lesz problémám, a baleset egy buta helyzet volt. A fejemben semmi sem változott meg. Amikor felébredtem a kórházban tudtam mindenki nevét és három nyelven beszéltem. A feleségem azt mondta, hogy nem változtam meg. A testvéreim, az édesanyám, az édesapám és mindenki azt mondja, hogy ugyanaz maradtam. Minden a további gyógyulási folyamaton múlik."
A Ferrari versenyzője szívesen visszatérne még az idei évad során, de tudja hogy nem szabad semmit elsietni. "Nem vagyok orvos. Úgy gondolom, hogy még nem jöttem teljesen rendbe, mert 95 százalék nem száz. Amint szabad utat adnak az orvosok egy hét elegendő lesz, hogy edzéssel felkészüljek a versenyzésre."
|