Räikkönen jövőre nem igazol a WRC-be
Formula.hu 2009.08.18. 14:30
Brit lapértesülések szerint a Fiat és a Volkswagen fontolóra vette, hogy rajthoz állnak a ralivilágbajnokságban, amely alacsony költségvetés mellett biztosít versenyzési lehetőséget. Egyes szakértők szerint az olasz gyártó többszörösen is hasznot húzhat a WRC szereplésből, mivel így új szerződést tudnak kínálni Kimi Räikkönennek, aki jelen állás szerint 2010-ig a Ferrari Formula-1-es versenyzője lesz.
A 2007-es esztendő bajnoka az idei évben többször részt vett már raliversenyeken, és nem tarja kizártnak hogy később főállású ralipilóta lesz, de a finn rádiónak adott interjúban elmondta, hogy jövőre még marad a száguldó cirkuszban.
Az elmúlt hetekben többször is felreppent a hír, miszerint Fernando Alonso érkezése miatt a finn pilótának távoznia kell és többen kifogásolták, hogy nem látogatta meg Felipe Massát a budapesti kórházban a balesete után. A brazil pilóta elmondta, hogy Räikkönen valóban nem járt nála, de küldött képeslapot, amelyben jobbulást kívánt. "Kimi nem hívott fel, de küldött képeslapot és láttam a videót, amit a Sky készített a versenyzőkkel. Ez nem probléma, ő egy különleges személyiség."
Az olasz sajtó már Monzában számít Massa szereplésére, a tavalyi második helyezett azonban várni akar amíg teljesen felépül. "Még nem vagyok száz százalékos, és a bal szememmel sem látok tökéletesen, de majd rendbe jön."
A csapat szóvivője a Guardiannak elmondta, hogy egyelőre nincs időpont a visszatérésre. "Nagyszerű lenne, ha Felipe még az idei évadban versenyezhetne, de ezt az orvosoknak kell eldönteniük."
A Sport1 úgy tudja, hogy még egy plasztikai műtét is vár Felipére, amellyel korrigálják a heget a bal homlokán.
|