Sutil nyerte a 3.edzést
Formula.hu 2009.08.22. 12:23
A valenciai versenyhétvége harmadik szabadedzésének több, mint egyharmadán a piros zászlós periódus dominált azok után, hogy Sebastian Vettel autója némi füstöt eregetve a lehető legrosszabb helyen ragadt meg.
A Red Bull versenygépe a célegyenesre fordító előtt makacsolta meg magát, amely több szempontból is szerencsétlen helyzetnek bizonyult. Az első, hogy a beláthatatlan kanyaríven tartózkodó autót biztonságosan csak az edzés megszakításával távolíthatták el, azonban még ennél is komolyabb fejtörést okozott az, hogy Vettel meglehetősen hosszan folyatta a pályára az olajat.
A Formula-1-es autók számára mintegy jégpáncélként funkcionáló olajcsík veszélyességét a lehető legkisebbre kellett redukálniuk a pályán dolgozóknak, amely munka súlyos perceket vett igénybe.
A táv felénél megállított edzést az utolsó percekre való megnyitásig Adrian Sutil vezette. Mögötte Robert Kubica állt, akit pedig az addig végig vezető Lewis Hamilton követett. Sutil és Kubica épp a Red Bull probléma előtt vették át ugyanis a vezetést a bajnoktól.
A végére úgy tűnt, hogy az olaj eltűntetésére használt anyag melletti utolsó szakasz lassabb teljesítése nem teszi lehetővé, hogy átugorják a korábbi vezetőket, de ez végül nem így történt.
A sors iróniája, hogy ennek ellenére is az az Adrian Sutil nyerte a harmadik edzést, aki úgy tűnt lesipuskásként már a korábbi eredményével behúzza az edzést. Valójában azonban a hétvége legjobb idejével hódította el az elsőséget, Nakajima, Kubica, Kovalainen, Rosberg, Fisichella, Button és Lewis Hamilton elől.
Az edzés negatív szereplője az olajfolyató Vettelen túl, Luca Badoer, aki 14 kör után az utolsó helyen zárta az edzést. Ezúttal az újonc Alguersuari is megelőzte, ráadásul nem is kevéssel. A Toro Rosso fiatal kezdője egy másodpercet vert a patinás csapat nagy öregjére.
Mellettük üdítően hatott Romain Grosjean szereplése, aki pedig a 10. helyen zárt, megelőzve kétszeres világbajnok társát, Fernando Alonsót.
1 |
A. Sutil |
Force India F1 |
1:39.143 |
12 |
2 |
K. Nakajima |
Williams |
1:39.247 |
12 |
3 |
R. Kubica |
BMW |
1:39.513 |
12 |
4 |
H. Kovalainen |
McLaren |
1:39.553 |
8 |
5 |
N. Rosberg |
Williams |
1:39.732 |
11 |
6 |
G. Fisichella |
Force India F1 |
1:39.764 |
12 |
7 |
J. Button |
Brawn GP |
1:39.883 |
10 |
8 |
L. Hamilton |
McLaren |
1:39.950 |
12 |
9 |
J. Trulli |
Toyota |
1:40.017 |
11 |
10 |
R. Grosjean |
Renault |
1:40.088 |
11 |
11 |
S. Buemi |
Scuderia Toro Rosso |
1:40.118 |
12 |
12 |
R. Barrichello |
Brawn GP |
1:40.192 |
10 |
13 |
N. Heidfeld |
BMW |
1:40.230 |
12 |
14 |
K. Räikkönen |
Ferrari |
1:40.260 |
12 |
15 |
F. Alonso |
Renault |
1:40.402 |
9 |
16 |
T. Glock |
Toyota |
1:40.443 |
10 |
17 |
M. Webber |
Red Bull |
1:40.879 |
10 |
18 |
S. Vettel |
Red Bull |
1:40.916 |
6 |
19 |
J. Alguersuari |
Scuderia Toro Rosso |
1:41.125 |
12 |
20 |
L. Badoer |
Ferrari |
1:42.198 |
14 |
|