2009. Augusztus : 2010-ben tizennyolc versenyből áll a Formula-1-es bajnokság |
2010-ben tizennyolc versenyből áll a Formula-1-es bajnokság
Formula.hu 2009.08.24. 12:59
Bernie Ecclestone Valenciában találkozott a csapatok képviselőivel, ahol ismertette terveit a jövő évi versenynaptár kapcsán. A Formula-1 vezetője elmondta, hogy az elkövetkezendő esztendőben tizennyolc állomáson vendégeskedhet a száguldó cirkusz.
A sokak által kedvelt Kanada Nagydíj visszatér a versenyhelyszínek közé, így az autógyártónak kedvezve lesz futam az észak-amerikai kontinensen.
A hétvégén felreppent a hír, hogy Valencia a szerződése ellenére is elveszíti versenyrendezési jogát, de Ecclestone ezt nem akarta megerősíteni. Az augusztusi szabadságok miatt azonban nem kizárt, hogy egy későbbi időpontra teszik a megmértettetést.
A németországi rotációs megoldás miatt jövőre Hockenheim rendezné a Német Nagydíjat, de továbbra is financiális problémával küzdenek, így egyelőre bizonytalan a sorsa. Az azonban biztosra vehető, hogy a Nürburgring sem tudja átvállalni a versenyrendezést a költségek miatt.
Az Angol Nagydíj helyszíne attól függ, hogy Donington teljesíteni tudja-e a követeléseket. A 78 esztendős vezető szeptember végéig adott határidőt arra, hogy felmutassák a bankgaranciát, ellenkező esetben Silverstone kapja a versenyt.
A rossz időjárás miatt Fuji már jövőre sem adhat otthont a Japán Nagydíjnak, amit így Suzukában rendeznek. A pálya vezetősége elutazott Valenciában, hogy garanciát vállaljon erre.
|