Räikkönen: Nehéz lesz megőrizni a harmadik helyet
Formula.hu 2009.08.26. 20:29
Kimi Räikkönen a harmadik helyen ért célba Valenciában és ezzel megszerezte a Ferrari idei negyedik dobogóját. A finn pilóta bízik abban, hogy Spában is folytatni tudja a sikersorozatát, és ismét harcba szállhat a legjobb három közé jutásért. Mivel a McLaren-Mercedes nagy előrelépéseket tett, és Felipe Massa távollétében a Scuderia csak egy autóval tud az élen harcolni, a 2007-es esztendő bajnokának kell megvédenie a konstruktőri harmadik helyet.
"Nagyon szeretek nyerni, de a harmadik hely is jó érzés. A hatodik pozícióból rajtoltam az Európa Nagydíjon, és egy jó start után sikerült javítanom a helyezésemen, így végül felállhattam a dobogóra. Ennél többet nem igazán várhatunk. Az a célunk, hogy a három legjobb csapat között harcoljunk, és ezt sikerült teljesíteni. Monacóban és Budapesttel egyetemben ez volt az egyik legjobb versenyhétvégém, különösen technikai szempontból." - olvasható Räikkönen blogjában.
"Az autó idén jól megy a közúti pályákon, ahol lassú kanyarok vannak. Valenciában már pénteken is jól éreztem magam az autómban, amikor sok benzinnel léptem pályára, és tudtam, hogy egy jó időmérővel harcba szállhatok a dobogós helyekért. Az F60-as versenybeállításokkal jobban megy, ezért is tudtam megelőzni Kovalainent a második szakaszban. A csapat folyamatosan tájékoztatott a köridőkről, az enyémről és Heikkiéről, így száztíz százalékot nyújtottam. Az autó beállításai rendben voltak, és jó tempót tudtam diktálni, hogy megelőzzem a boxban."
"A szerzett pontoknak köszönhetően továbbra is a McLaren előtt vagyunk a konstruktőrök versenyében. Ez lesz a célunk a továbbiakban is, de nehéz lesz, mert felhagytunk az idei autó fejlesztésével, és a jövő évre összpontosítunk."
"Néhány nap múlva visszatérünk a pályára, mert következik a Belga Nagydíj. Az lesz a cél, hogy megismételjük az elmúlt versenyeken mutatott eredményt, ami nem más, mint a dobogó. Szeretek Spában versenyezni, a pályafutásom során többször nyertem ott az alacsonyabb géposztályokban. Szeretem a pályát, és negyvennégy kör talán nem is elegendő. Tavaly mindent feltettem a győzelemre, mert nem volt veszítenivalóm, de az eső miatt a falnak csúsztam. Az idén teljesen más a helyzet, mert ezzel az autóval nem lehet a legmagasabb szinten versenyezni. Mindent bele fogunk adni, talán még többet is, a jó eredményért. Fontos, hogy az autó beállításai megfelelőek legyenek a gyors kanyarokban. Az idén nem túl gyakoriak az előzések, ezért fontos a jó időmérő. A rajtnál ott lesz a KERS."
|