Räikkönen: Más csapatok is leszerződtetnének
Formula.hu 2009.08.29. 12:33
Az elmúlt időszakban gyakran felreppent a hír, miszerint Kimi Räikkönen az évad végén elhagyja a Ferrarit, és helyére a kétszeres bajnok Fernando Alonso érkezik. Az olasz csapat többször elmondta, hogy a finn versenyzőnek, és csapattársának, Felipe Massának is érvényes szerződése van, a találgatások azonban mindennaposak.
A 2007-es esztendő bajnoka a Ferrari szinte valamennyi sajtórendezvényén kénytelen elmondani, hogy a Scuderiával kötött megállapodása a 2010-es évad végén jár le, valamint hogy "a többi nem rajtam múlik." A brit Telegraph a változatosság kedvéért ezúttal azt kérdezte a tizenhétszeres futamgyőztestől, hogy tudja-e hová megy, amennyiben nem lesz helye a jelenlegi csapatánál.
"Tudom, hogy ha jövőre valamilyen oknál fogva nem a Ferrari színeiben fogok versenyezni, akkor is lesz ülésem egy másik csapatnál, itt a paddockban. Ez nem probléma. Vannak itt olyanok, akik le akarnak szerződtetni." - jelentette ki Räikkönen, aki egyelőre nem akarja raliautóra váltani a Formula-1-es versenygépét.
"Túl fiatal vagyok a visszavonuláshoz. Szerződésem van a Ferrarival a jövő évre. Ha nem szeretnék versenyezni, nem írtam volna alá szerződést a következő évadra." - tette hozzá a bajnoki tabella hetedik helyezettje.
|