Nick Heidfeld az élen az időmérő előtt!
Formula.hu 2009.08.29. 12:34
A financiális nehézségek ellenére remekül kezdte a Force India a Belga GP edzését, ahol meglehetősen korán az élre álltak és elért eredményük átlépte a pénteken, Lewis Hamilton által felállított határt.
A hírek szerint az istálló komoly gondban van, többféle tartozás hátráltatja munkájukat. A Motorhome-jukat a rendőrség lefoglalta, s a motorokat illetően is elmaradásuk van. Szakemberek úgy vélik, hogy a csapat az év végén kiszáll, mint ahogy kiszállhat a Toyota is, mely csapat a nyeretlenségi sorozat miatt hagyná el a legnagyobb sorozatot. A BMW még nem talált utódot, de mindent megpróbál megtenni azért, hogy jobb eredményt érjen el, s így nagyobb összegekért adjon túl a csomagon.
A Ferrari éppen ezért egyre inkább erőltetné a háromautós lehetőséget, melynek egyikébe úgy hírlik, Michael Schumachert várja vissza a patinás istálló. A vérfrissítés pedig egyelőre úgy tűnik, valóban ráférne a korábban jobb időket is megélt csapatra. Noha Badoer látványosan korán fékezett az edzés során, s mindezt az autó számlájára írta, jól látszik, hogy az olasz pilóta nem fogja beváltani a hozzá fűzött minimális reményeket sem.
Nem úgy Romain Grosjean, aki egyelőre valóban jó választásnak tűnik a Renault csapat részéről, bár korábban az edzések során Nelsinho Piquet is sokat volt egyenrangú ellenfele a kétszeres világbajnoknak.
Jó választásnak bizonyult a már korábban a Formula-1-be invitált Adrian Sutil is, aki az utolsó percekig vezette az edzést. Hogy csapattársa nem tudott vele lépést tartani, annak olyan oka is volt, hogy Fisichella elütött egy kicsi állatot, ami miatt a szárnya megsérült, s a csapat a Valenciában használtat tette fel a helyére.
Nálánál jóval komolyabb hátrányban volt azonban Mark Webber, aki bár a bajnokság megnyeréséért harcolna, motorja az edzés elején megtett körök után veszteni kezdett az erejéből, amire végül a csapat motorcserével reagált. A Renault erőforrások úgy tűnik továbbra is meglehetősen sérülékenyek.
A Belga GP harmadik szabadedzését végül Nick Heidfeld nyerte, akit Jarno Trulli követ a sorban. Az egész edzésen remeklő Adrian Sutil végül a harmadik legjobb idővel zárt.
Negyedik lett Romain Grosjean, aki jócskán megelőzte kétszeres világbajnok társát. Fernando Alonso csupán a 17. helyet csípte meg.
Grosjean mögött Glock, Kubica, Rosberg és Fisichella fért az első nyolcba. A pénteki legjobb, Lewis Hamilton kilencedik lett. A bajnokságban vezető pilóta, Jenson Button ezúttal épphogy csak befért az első tízesbe.
A brit pilóta szinte végig a gumimelegítéssel bajlódott, ennek ellenére jócskán felülmúlta csapattársa, Rubens Barrichello 16. helyre jó idejét.
A hétvége programja a 14:00 órakor kezdődő időmérő edzéssel folytatódik.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Időeredmény |
Hátrány |
Kör |
1 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:45.388 |
|
17 |
2 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:45.462 |
0.074 |
18 |
3 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
1:45.677 |
0.289 |
20 |
4 |
Romain Grosjean |
Renault |
1:45.878 |
0.490 |
18 |
5 |
Timo Glock |
Toyota |
1:45.908 |
0.520 |
18 |
6 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:45.987 |
0.599 |
18 |
7 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:46.040 |
0.652 |
19 |
8 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Mercedes |
1:46.114 |
0.726 |
21 |
9 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:46.301 |
0.913 |
17 |
10 |
Jenson Button |
Brawn-Mercedes |
1:46.406 |
1.018 |
20 |
11 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:46.409 |
1.021 |
19 |
12 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:46.417 |
1.029 |
19 |
13 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:46.462 |
1.074 |
17 |
14 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:46.747 |
1.359 |
14 |
15 |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
1:46.814 |
1.426 |
22 |
16 |
Rubens Barrichello |
Brawn-Mercedes |
1:46.815 |
1.427 |
19 |
17 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:46.926 |
1.538 |
14 |
18 |
Luca Badoer |
Ferrari |
1:47.055 |
1.667 |
20 |
19 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:47.078 |
1.690 |
19 |
20 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
- |
|
3 |
|