2009. Augusztus : Giancarlo Fisichella indulhat az élről a Belga Nagydíjon! |
Giancarlo Fisichella indulhat az élről a Belga Nagydíjon!
Formula.hu 2009.08.29. 17:40
Igen hűvös fogadtatásban részesült a Formula-1 mezőnye, a szokásosan változékony időjárással bíró belga pályán. A levegő hőmérséklete 15, míg a pályáé 25 foknál állapodott meg.
Mint az a délelőtti szabadedzésből is kiderült, a Brawn GP-nek továbbra sem sikerült valójában megoldania a gumik melegítési problémáját. Talán ennek egyik következménye, hogy Rubens Barrichello néhány perc után rövid időre elhagyta a pályát.
A versenyzők a hűvös idő ellenére azonban hamar megközelítették a délelőtti legjobb időket. Az első etap felénél Nick Heidfeld került a legközelebb, a harmadik edzés legjobbjához. A német versenyző ismét vezetett tehát a mezőny élén.
A Ferrari pilóták között pedig továbbra is maradt a rendkívüli nagy különbség. Míg Kimi Räikkönen idejét az első helyezetthez mérte az óra, Luca Badoert már a 15-hez viszonyították. Habár az eltérő felkészülési program miatt a szabadedzés után többen úgy vélték, hogy ez lehet Badoer nagy dobása, a rendkívül sok évet kihagyó versenyző egyelőre továbbra sem talál magára.
Az edzés végére ráadásul még neki is ment a gumifalnak, így Badoer ismét az utolsó helyről vághat neki a futamnak. Az olasz pilóta mentségére legyen mondva, épp egy meglehetősen kétes helyzetbe került bele Sebastian Vettellel, ami után vesztette el az uralmát az autója felett.
Badoer esete mellett igazi pozitív meglepetés, hogy Giancarlo Fisichella nyerte meg az első etapot! Kiesett viszont Buemi, Alguersuari, Nakajima és Grosjean.
A Force India szárnyalására jó példa, hogy nem csak Fisichella, de Sutil is továbbjutott, elkerülvén a korábban szokásos első felvonásban való búcsúzást. Ráadásul aki pengeélen táncolt, az ezúttal nem volt más, mint a pénteki nap győztese, Lewis Hamilton, akinek továbbjutása valóban veszélybe került az utolsó pillanatokban.
A második szakasz elején Jarno Trulli villantott komolyat, aki rögtön megfutotta a hétvége legjobb idejét. 1:44.865-tel jócskán megelőzte az akkor előtte álló Kimi Räikkönent. Ezen az időn később közel egy tizedet javított, ami azonnali belépőt jelentett természetesen a harmadik részbe.
Az olasznak végül sikerült megtartania az első helyét, ám egy rövid időre a meglepetésember, Giancarlo Fisichella átvette tőle a vezetést.
Fisichella robbantása mellett szép számmal akadt meghökkentő negatívum is. Ez pedig nem más, mint a kiesettek listája: Adrian Sutil - aki a guminyomással küszködött -, még csak-csak belefér, de Hamilton, Alonso, vagyis a két világbajnok, avagy Jenson Button, a jelenlegi esélyes kiesése nem igazán volt benne a pakliban. A bajnoki jelzőkkel illetettek mellett befejezte még a körözgetést Heikki Kovalainen is, akit a McLaren egyébként is úgy tűnik, hogy már legszívesebben félreállítana az útból. A legújabb hírek szerint a finn versenyzőt tesztpilótának szánja a gárdája.
Az utolsó etap is hozott furcsa, korábban nem látott pillanatokat. 6 perc elteltével csupán Kimi Räikkönennek volt időeredménye, a többiek kivétel nélkül úgy döntöttek, hogy cserélnek gumit a nagy bevetés előtt.
A finn versenyző akkori idejét aztán jócskán maguk mögé utasították a többiek, és ami szenzáció:
Giancarlo Fisichella megnyerte az időmérő edzést!
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Q1 |
Q2 |
Q3 |
Kör |
1 |
Giancarlo Fisichella |
Force India-Mercedes |
1:45.102 |
1:44.667 |
1:46.308 |
23 |
2 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:45.140 |
1:44.503 |
1:46.395 |
24 |
3 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:45.566 |
1:44.709 |
1:46.500 |
18 |
4 |
Rubens Barrichello |
Brawn-Mercedes |
1:45.237 |
1:44.834 |
1:46.513 |
23 |
5 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:45.655 |
1:44.557 |
1:46.586 |
22 |
6 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:45.579 |
1:44.953 |
1:46.633 |
21 |
7 |
Timo Glock |
Toyota |
1:45.450 |
1:44.877 |
1:46.677 |
21 |
8 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:45.372 |
1:44.592 |
1:46.761 |
20 |
9 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
1:45.350 |
1:44.924 |
1:46.788 |
22 |
10 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:45.486 |
1:45.047 |
1:47.362 |
20 |
11 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
1:45.239 |
1:45.119 |
|
18 |
12 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:45.767 |
1:45.122 |
|
16 |
13 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:45.707 |
1:45.136 |
|
16 |
14 |
Jenson Button |
Brawn-Mercedes |
1:45.761 |
1:45.251 |
|
18 |
15 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:45.705 |
1:45.259 |
|
19 |
16 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:45.951 |
|
|
7 |
17 |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
1:46.032 |
|
|
10 |
18 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:46.307 |
|
|
10 |
19 |
Romain Grosjean |
Renault |
1:46.359 |
|
|
11 |
20 |
Luca Badoer |
Ferrari |
1:46.957 |
|
|
11 |
|