KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Szeptember
2009. Szeptember : Räikkönen teljes erőbedobással harcol a dobogóért

Räikkönen teljes erőbedobással harcol a dobogóért

Formula.hu  2009.09.04. 16:58

...


A Ferrari versenyzője, Kimi Räikkönen a hétvégén megszerezte negyedik spái Formula-1-es győzelmét. A címvédő gyártó számára ez volt az idei első diadal, amivel sikerült megerősíteni a harmadik helyüket a konstruktőrök összesítésében. A finn pilóta a Scuderia hivatalos honlapján a Belga Nagydíj eseményeit foglalta össze.

"Nagyon szeretek nyerni és szeretem Spát. Nagyszerű érzés volt ismét győzni ezen a helyszínen. Az idei nehéz évad során a célom az volt, hogy legalább egy diadalt szerezzek, amit most sikerült teljesíteni. Ez az év legszebb pillanata. Üres tankkal nehéz volt irányítani az autómat, ezért az időmérő első etapja után azt hittem, hogy nehéz lesz pályára lépni a Q3-ban. A Q2-ben azonban sikerült egy jó kört teljesítenem, és ezzel továbbjutottam. Az időmérő harmadik etapjában is jól mentem, de a hatodik hely volt a legjobb, amit ki lehetett hozni az autóból. Szombat délután úgy éreztem, hogy akár a győzelmet is megszerezhetem."

"A KERS természetesen segített a rajtnál, és akkor, amikor a biztonsági autó elhagyta a pályát. Ez azonban nem csökkenti a győzelem értékét, és örültünk az első hibrid sikerünknek." - tette hozzá a 2007-es esztendő bajnoka.

"Tudtam, hogy a rajtnak fontos szerepe lesz. Barrichello lassú volt, ami nem segített, de harmadikként érkeztem ki a Source kanyarból, és az Eau Rouge-ban Kubica mögött voltam. Egy kicsit kiszélesítettem a jobbos kanyart az egyenes után, de sikerült megelőznöm, és már a második pozícióban voltam. Tisztában voltam azzal, hogy az új rajthoz megfelelő hőmérsékletre kell melegítenem a gumikat és a fékeket, hogy a KERS segítségével támadásba lendülhessek Fisichella ellen. Az előzés során majdnem összeütköztünk, de sikerült tartanom az ívet. Amikor megelőztem, és vezettem a mezőnyt, tudtam, hogy a munka nehéz részét teljesítettem. Körülbelül azonos mennyiségű benzinünk volt, és végig gyorsan ment, így nehéz lett volna támadást indítani."

"Ha különböző gumikeverékeket használtunk volna, talán egyszerűbb lett volna, de a lényeg, hogy én értem elsőként a célba. Remek érzés volt a finn himnuszt hallani. Az elmúlt évben többször is közel voltam a győzelemhez, azonban ilyen vagy olyan oknál fogva nem sikerült. Mindent megteszek, hogy a lehető legtöbb pontot szerezzem a további versenyeken. Ez nem lesz könnyű, mert a többiek utolérhetnek a fejlesztéseikkel. Mi már befagyasztottuk az F60-as építését és a 2010-es évre fókuszálunk. Mindent beleadunk, hogy a dobogóért harcolhassunk. Örülünk, hogy a rajongóknak van oka az ünneplésre. Ennél kedvezőbb nem is lehet a helyzet Monza előtt. Tudom, hogy ismétlen önmagam, de elmondanám, hogy bár nem lesz egyszerű, de mindent megteszünk a dobogóért."

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG