KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Szeptember
2009. Szeptember : Hamilton vezetésével a McLaren gárdája volt a leggyorsabb Monzában

Hamilton vezetésével a McLaren gárdája volt a leggyorsabb Monzában

Formula.hu  2009.09.11. 23:50

OLASZ GP- 1. edzés


Az Olasz GP első szabadedzése a szokásos módon kezdődött, a versenyzők egy installációs kör után visszahajtottak a bokszukba, ahol jó ideig értékelték az autó képességeit. Ami viszont változott, az az, hogy ezúttal az olasz közönség előtt egy olasz pilóta tette meg első köreit a Ferrarival.

Giancarlo Fisichella első versenyére készül a patinás olasz istállónál, ahol egyelőre még a KERS használata is problémát okozhat neki. A Ferrari mellett a Renault is beszerelte a hibrid rendszert az autóiba, így Romain Grosjeannak is most kell megtanulnia az újítással való vezetést. Mellettük a Fisichella helyére ültetett Vitantonio Liuzzinak sincs könnyű dolga, hiszen Ő az, aki pedig egyáltalán nem versenyzett még idén.

Fél óra elteltével a pályát megtötlötték a versenyzők, akik közül Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak. A 2008-as világbajnok egy pillanatra figyelmen kívül hagyta a magasított kerékvetőt, ami után egy elem lerepült az autójáról. Ennek ellenére a sérült autóval is a leggyorsabb tudott lenni.

A Mercedes motorok egyébként is kiválónak bizonyulnak ezen a pályán, miután az edzés legnagyobb részében a német gyártó motorjaival szerelt autók voltak előnyben. Hamilton csapattársa, Heikki Kovalainen is lépést tudott tartani a bajnokkal, mint ahogy Button és Barrichello, valamint Adrian Sutil is ott loholt mögöttük.

Az Olasz GP-re Monzában változtattak a kerékvetőkön, ezért az autók biztonságosan nem képesek a pálya minimális levágására sem. Rossznyelvek szerint a változtatás a Ferrari érdekében történt, amely csapat autói meglehetősen idegesen viselkednek a kerékvetőkön, így pedig mindenkinek el kell(ene) kerülnie a rájuk való felhajtást.

A megemelt magasságú pályarészek azonban egyelőre nem tűnnek igazán jó döntésnek, hiszen Lewis Hamilton autójáról is leszakadt egy elem a találkozás után, valamint egy ártatlannak tűnő megcsúszás komolyabban megviselte Timo Glock autóját is.

A német pilóta az első kanyart rontotta el, ahol a sikánban megcsúszott, ám a magasított kerékvető megdobta az autóját, aminek a felfüggesztésének természetesen nem tett jót a kontakt.

Az edzés utolsó szakaszához érkezvén egy kicsit felkavarodott az állóvíz. A nem túlzottan kényelmes napokat megélő Renault csapat kétszeres világbajnok pilótája, Fernando Alonso felugrott a harmadik helyre.

Eközben azonban a hátsóbb régiókban is volt meglepetés. Mialatt Adrian Sutil a Force Indiával szárnyalt az elsők között, volt csapattársa, Giancarlo Fisichella az utolsó helyen állt a mért kört teljesítő pilóták közül. A látvány bizonyára csupán egyetlen embernek nem volt ellenére, mégpedig Luca Badoernek, aki ezt látván biztosan jobban érezhette magát a két kudarcos hétvége után.

Jó kedve azonban nem tarthatott ki az edzés végéig. Fisichella az utolsó tíz percre ismét autóba vágódott és elkezdte a felzárkózást. Előbb csak két autót tudott átugrani, majd felzárkózott a tizedik helyre a lágyabb gumikon, de nem érte be ennyivel sem.

Sikeresen átugrotta csapattársát, Kimi Räikkönent is, és végül a nyolcadik legjobb időt regisztrálta az Olasz GP első szabadedzésén, amit az egész idő alatt az élen álló Lewis Hamilton nyert meg.

Hely Versenyző Csapat Időeredmény Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.936   26
2 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:24.332 0.396 27
3 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:24.471 0.535 24
4 Fernando Alonso Renault 1:24.477 0.541 21
5 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:24.683 0.747 25
6 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:24.703 0.767 35
7 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:24.706 0.770 21
8 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:24.732 0.796 24
9 Mark Webber RBR-Renault 1:24.759 0.823 19
10 Kimi Räikkönen Ferrari 1:24.761 0.825 26
11 Robert Kubica BMW Sauber 1:24.813 0.877 20
12 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:24.826 0.890 24
13 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:24.927 0.991 29
14 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:25.150 1.214 28
15 Romain Grosjean Renault 1:25.612 1.676 18
16 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:25.689 1.753 29
17 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:25.742 1.806 30
18 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:25.951 2.015 8
19 Jarno Trulli Toyota 1:26.020 2.084 23
20 Timo Glock Toyota 1:26.325 2.389 17

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG