KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Szeptember
2009. Szeptember : Adrian Sutil az élen a Renault-k előtt

Adrian Sutil az élen a Renault-k előtt

Formula.hu  2009.09.12. 00:06

OLASZ GP- 2. edzés


A délutáni szabadedzés némileg másképp alakult, mint az első gyakorlás. A Mercedes motorokkal felszerelt autók ezúttal nem álltak rögtön az élre, és nem is uralták a mezőnyt. Féltáv után, az első ötösben csupán Adrian Sutil versenygépét erősítette a német aggregát. Ő azonban egyenesen az élen tartózkodott. Mögötte két BMW-vel és két Toyotával.

A helyzet a későbbiek során sem változott, annak ellenére, hogy például a délelőtti leggyorsabb, Lewis Hamilton is rótta becsülettel a köröket, ám a McLaren a kanyarokban ezúttal nem volt annyira ütőképes, mint korábban.

Helyette remekelt viszont Romain Grosjean, aki három perccel a leintés előtt átvette a vezetést. Mögéje kisvártatva saját csapattársa, Fernando Alonso zárkózott fel, ám Adrian Sutil sem adta könnyen a bőrét.

Előbb visszaverte Alonso támadását, majd sikeresen átgázolt Grosjean idején is, megfutva a hétvége legjobbját. Sutil tehát végül a Renault támadása ellenére sikeresen megtartotta első helyét, melyet az egész edzés alatt birtokolt.

A Renault-k után Kovalainen, Kubica, Glock, Heidfeld és Kimi Räikkönen volt a sorrend az első nyolcban. Räikkönen átvette Giancarlo Fisichella délelőtti helyét, aki ezúttal az utolsó pozícióba szorult. Hátránya azonban csupán hét tized a 2007-es bajnokhoz képest.

Hely Versenyző Csapat Időeredmény Hátrány Kör
1 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:23.924   28
2 Romain Grosjean Renault 1:24.163 0.239 31
3 Fernando Alonso Renault 1:24.297 0.373 35
4 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:24.482 0.558 41
5 Robert Kubica BMW Sauber 1:24.622 0.698 40
6 Timo Glock Toyota 1:24.634 0.710 36
7 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:24.693 0.769 34
8 Kimi Räikkönen Ferrari 1:24.796 0.872 39
9 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:24.799 0.875 36
10 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:24.884 0.960 44
11 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:24.902 0.978 32
12 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.921 0.997 39
13 Jarno Trulli Toyota 1:24.967 1.043 40
14 Mark Webber RBR-Renault 1:24.979 1.055 25
15 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:25.003 1.079 34
16 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:25.140 1.216 35
17 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:25.215 1.291 38
18 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:25.386 1.462 27
19 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:25.424 1.500 32
20 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:25.543 1.619 36

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG