Sajtó- Raikkönen előszerződött a McLarennel
Formula.hu 2009.09.21. 20:24
Úgy tűnik, hogy Kimi Raikkönen egy előszerződést, afféle "megállapodás tervezetet" írt alá a McLarennel a jövő évre vonatkozóan, legalábbis a brit Mirror című lap vasárnapi számában erről tudósít.
A Mirror szerint a 29 éves finn pilóta, aki 2002-től 2006-ig már versenyzett a wokingi gárda színeiben, átigazolási szándékát nyilatkoztatta ki a nemrég született dokumentumban. Természetesen ahhoz, hogy a McLaren szerződés megszülethessen, Raikkönennek először a Ferrarival kell megállapodásra jutnia, hiszen korábban 2010 végéig kötelezte el magát az olasz csapathoz.
A Mirror forrást nem nevezett meg, annyit említ, hogy "valaki a paddockból" tényként állítja, Raikkönen készen áll a Ferrari szerződés felbontására, de csak akkor, ha az olaszok előre kifizetik a 2010 végéig neki járó összeget. A brit lap számításai szerint ez csaknem 49 millió dollárra (mintegy 9 milliárd forint) rúg.
Raikkönen McLarenes szerződése azt is jelentené, hogy az angol csapattal szintén tárgyaló Nico Rosbergnek nagy valószínűséggel a Brawnnál jutna hely, miután a Brackley-ben székelő csapatba bevásárolni készül magát a Mercedes-Benz.
A hírek szerint korábban a Mercedes azt szerette volna, hogy Rosberg váltsa Heikki Kovalainent a McLarennél. Ám Raikkönen esetleges érkezésével a német pilóta csatlakozása a Brawn-hoz méginkább elmélyítené a Mercedes kapcsolatát Ross Brawnnal és csapatával.
|