KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Szeptember
2009. Szeptember : Vettel állt az élre Szingapúrban

Vettel állt az élre Szingapúrban

Formula.hu  2009.09.26. 16:43

SZINGAPUR GP- péntek/ 2.


A Red Bull kiválósága, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. Mögéje a tavalyi győztes, Fernando Alonso sorakozott fel, akit pedig a McLarennél szolgáló Heikki Kovalainen követ a sorban.

A Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén az első helyek birtoklóinak sorrendje szinte percről percre változott. A féltávnál azonban ahogy az első edzésnél, itt is jött egy törés.

Abban a pillanatban, ahogy az előző stopot előidéző Grosjean végre ismét pályára léphetett, jött Mark Webber, és a falba csapta az autóját. Az eset a bokszutca bejárata után történt, ahol a versenyzők hajtanak a félköríven, Webber egy kissé letért a pályáról, ezért aztán elvesztette a kontrollt és a szemközti falnak ütközött.

Az ausztrál a történtekkor csapattársával, Sebastian Vettellel nagy előnnyel állt az élen. A Red Bull egyébként láthatóan jól meg volt tankolva az ütközés pillanatában. Emeléskor lógatta az orrát az autó.

Az újraindítás után aztán ismét elkezdődött az adok-kapok. Már ami a mezőny elejét illeti. Az új váltót és diffúzort fejlesztő BMW pilótája, Nick Heidfeld hamar az élre ált. A kiszálló félben lévő csapat olyannyira komoly újításokat vet be, hogy akár egy teljes másodperces javulást is elvárnak a fejlesztésektől.

A második felvonásra már szinte mindenki a szuperlágy gumikat tette fel, miután az aszfalt kezdett megtisztulni, így várható volt, hogy tovább javulnak a köridők. A javulás azonban nem volt mindenkire igaz.

A technikásabb pályán Suil és Liuzzi között komoly különbség alakult ki. A monzai egy sokkal kellemesebb aszfaltcsík volt vezetői szempontból, míg Szingapúrra egy külön edzésprogram is szükséges lehet a jó erőnléthez.

Hozzájuk hasonlóan, de talán még nagyobb űr volt az edzés során a Ferrari versenyzői között, ahol Giancarlo Fisichella átlagosan másfél másodpercet kapott a finn csapattárstól. A végére azonban ezt sikeresen lefaragta három tizedre.

 Mindazonáltal a szuperlágy gumiabroncsok sem hozták meg a várt eredményt, hiszen alkalmazásuk után többen is túlkormányzottságra panaszkodtak.

A hajrá előtt Vettel, Kovalainen és Heidfeld volt az első hármas sorrendje, amibe érdekes módon csak Fernando Alonso tudott beleszólni, aki a második helyet szerezte meg végül. Az eseménytelenség egyik oka, hogy Lewis Hamilton például hiába futotta meg az edzés legjobbját az első szektorban, ha a végén jócskán elmaradt az eredménye a többiekétől.

Hely Versenyző Csapat Időeredmény Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:48.650   31
2 Fernando Alonso Renault 1:48.924 0.274 27
3 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:48.952 0.302 30
4 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:49.098 0.448 31
5 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:49.311 0.661 34
6 Mark Webber RBR-Renault 1:49.317 0.667 14
7 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:49.333 0.683 33
8 Timo Glock Toyota 1:49.342 0.692 30
9 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:49.358 0.708 28
10 Robert Kubica BMW Sauber 1:49.609 0.959 24
11 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:49.616 0.966 30
12 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:49.710 1.060 31
13 Jarno Trulli Toyota 1:49.795 1.145 29
14 Kimi Räikkönen Ferrari 1:49.941 1.291 29
15 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:50.023 1.373 34
16 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:50.253 1.603 31
17 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:50.527 1.877 29
18 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:50.605 1.955 28
19 Romain Grosjean Renault 1:50.972 2.322 17
20 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:51.423 2.773 31

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG