2009. Október : Räikkönen-menedzser: A McLaren-Mercedesszel is tárgyalunk |
Räikkönen-menedzser: A McLaren-Mercedesszel is tárgyalunk
Formula.hu 2009.10.08. 21:29
Kimi Räikkönen elérte a célját a Ferrarinál, és bajnoki címet szerzett 2007-ben, így nem jelent problémát számára, hogy az évad végén távoznia kell a csapattól.
"Teljesítettem, amit akartam, így nem mondhatom, hogy egy világ dőlt össze bennem, mert felbontották a szerződésemet. Tudom, hogy miért kell elmennem, és ennek semmi köze sincs hozzám vagy a munkámhoz." - jelentette ki a finn pilóta, aki arra utalt, hogy a Ferrari új szponzora Fernando Alonsót akarta.
"Mindenki tudja, hogy a Formula-1-es szerződéseket sokszor nem töltik ki teljesen. Az sem újdonság számomra, hogy a Ferrari mással tárgyal." - tette hozzá Räikkönen, aki még nem döntött arról, hogy marad-e a Formula-1-ben jövőre.
"Az a legfontosabb, hogy a bajnoki címért harcolhassak, ezért egy jó csapatra van szükségem."
A pilóta menedzsere, Steve Robertson az MTV3 televíziónak elmondta, hogy többen is érdeklődnek védence szolgálatai iránt. "Több csapattal is tárgyalunk, akik le akarják szerződtetni Kimit. A McLaren is a lehetőségek között szerepel."
|