2009. Október : Több versenyző kaphat büntetést a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt |
Több versenyző kaphat büntetést a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt
Formula.hu 2009.10.08. 21:36
Legalább öt versenyzőnek kell majd a versenybírák elé állnia, és lehetséges büntetéssel szembenéznie, amiért a Japán Nagydíj időmérő edzésén több alkalommal lobogtatott sárga zászlót figyelmen kívül hagyták.
Sebastien Buemi a szalagkorláton végighúzta autóját, majd a roncsot a híres Spoon-kanyar kijáratánál tette le, mely miatt a második etap végén sárgazászlós fázis kezdődött.
Ennek ellenére, néhány versenyző - különösen a Brawn két pilótája, Jenson Button és Rubens Barrichello - versenytempóban folytatták köreiket a sárga zászlós zónán belül is.
Fernando Alonso, akinek nem sikerült bejutnia a kvalifikáció harmadik szakaszába, elmondta, hogy ő bizony lefékezett a veszélyes részen. „Azt hiszem, mindenki javított az idején, én azonban lefékeztem. Mások nem. Majd meglátjuk, mi lesz ebből délután" - idézi a spanyolt a BBC.
A feltételezések szerint azonban Alonsót és mindkét BMW-st (annak ellenére, hogy Nick Heidfeld lelassított a sárga zászlós szakaszon való áthajtáskor) is be fogják idézni a stewardok.
|