Räikkönen mindent kihozott a Ferrariból Japánban
Formula.hu 2009.10.08. 21:39
Kimi Räikkönen a negyedik helyen tudott célba érni Japánban, amit a jelenlegi erőviszonyok miatt sikernek könyvelt el a Ferrari. Az olasz csapat már egy ideje a jövő évi autóra összpontosít, így nincsenek nagy fejlesztések, míg a vetélytársak nagy része továbbra is új elemekkel lép pályára.
"Az autó ma nem volt rossz, de sajnos elég gyors sem ahhoz, hogy a dobogóért harcoljunk. A negyedik hely hasznos volt a konstruktőri harmadik hely szempontjából, de nehéz lesz ezt megtartani a további két versenyen is. Én mindent bele fogok adni. A rajtnál nem sikerült javítanom, mert az első kanyar nincs olyan messze a rajtvonaltól. Emiatt nem tudtam mindent kihozni a hibrid rendszerből sem. Az első szakaszban a keményebb gumikat használtam, ami kisebb nehézséget okozott, de amikor lágyabbal mentem, jobb lett a helyzet. Sikerült közel lépnem Heidfeldhez, és a boxban megelőznöm. A tankolás után Button mögé érkeztem vissza, de ez után már nem kellett csatáznom a verseny végéig." - jelentette ki a finn pilóta.
Giancarlo Fisichella ezen a hétvégén sokkal jobban boldogult az autóval, mint egy hete, azonban meg kellett elégednie a tizenkettedik hellyel. "Ezen a hétvégén jobban érzetem magam az autómban, és szerintem ez látható volt, habár az eredmény nem tükrözi. Sikerült jó tempót diktálni, különösen a verseny második szakaszában. Sajnálatos, hogy a Kovalainen csata miatt egy helyet veszítettem. A boxkiállásnál előtte voltam, és amikor egy kis helyet hagytam, a belső ívre húzódott, és megelőzött. A végén Sutilt kellett magam mögött tartani, ami nehéz volt, mert gyorsan tudott menni a lágyabb gumikkal. A hibrid rendszer segített. Bizakodóan várom az interlagosi versenyt. A jó rajthely fontos lesz a pontszerzéshez."
|