KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Átigazolások, várakozások, menesztések a F1-ben

Átigazolások, várakozások, menesztések a F1-ben

Formula.hu  2009.10.08. 21:45

...


Ahogy azt várni lehetett, Fernando Alonso Ferrarihoz való igazolásának bejelentése igencsak mozgásba lendítette a 2010-es versenyzőpiacot.

Bár sok Forma-1-es szakértő és rajongó tegnapra várták Robert Kubica Renault-hoz való leszerződtetésének kihirdetését, az átigazolás bejelentése azonban csak a mai nap során vált hivatalossá.

A lengyel versenyző jövője tehát biztosított, azonban vannak még jó páran a mezőnyben, akik még egyik csapattal sem hosszabbítottak, vagy kötöttek új szerződést. Ezen pilóták egyike a 2007-es év világbajnoka, Kimi Räikkönen, akit - ahogyan erről már korábban beszámoltunk - nemcsak a McLaren és a Toyota szeretne megszerezni, de a Red Bull Racing is.

Egy másik friss híresztelés arról szól, hogy a Renault-nál egyelőre még nem tudják, hogy jövőre ki lesz Kubica csapattársa, melynek értelmében a francia csapat honi pilótájának, Romain Grosjeannak a jövője egyáltalán nem biztosított.

Állítólag a csapatvezető, Bob Bell egyáltalán nincs oda az alulteljesítő újonc Grosjeanért, akit a gárda korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore támogatott. A Renault listájának élén feltehetően Nick Heidfeld, a BMW Sauber másik pilótája szerepel, aki - Kubica mellett - remekül teljesített az idén.

Ennek ellenére, a Renault felkészült arra, hogy előfordulhat, hogy elég sokáig - körülbelül január közepéig - is várniuk kell, hogy megerősíthessék második pilótájuk személyazonosságát. Grosjean helyére még két másik pilóta, Timo Glock és Adrian Sutil is esélyes.

A Williams csapat, tervei szerint, jövőre teljesen új felállással sorakozik fel a rajtrácsra, hiszen a jelenlegi Brawn versenyzőt, Rubens Barrichellót, valamint a regnáló GP2-es bajnokot, Nico Hülkenberget szerződtetnék a csapathoz.

Az előbb említett versenyzőkön kívül azonban több olyan is akad, akiknek a jövője meglehetősen bizonytalan, mint pl. Heikki Kovalainen, Kazuki Nakajima, Jarno Trulli stb. Lehetséges, hogy számukra csak az újonnan érkező csapatok egyikénél jut majd hely? Előbb-utóbb ez is kiderül.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG