KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Barrichello nyerte a közel háromórás edzést

Barrichello nyerte a közel háromórás edzést

Formula.hu  2009.10.22. 20:42

Brazil GP- időmérő


Rubens Barrichello indulhat az élről a hazájában. A bajnoki címre is esélyes Brawn pilóta mögül Mark Webber várhatja a rajtot, akit a Force Indiában versenyző Adrian Sutil követ a rajtrácson.

 

A harmadik szabadedzés után az időmérőre is megérkezett az eső, mely meglehetősen nehézzé tette a versenyzők dolgát. Az első áldozat Giancarlo Fisichella volt, aki a célegyenes utáni s-kanyarban vesztette el uralmát az autója felett, ami épp a pálya közepére parkolta le magát.

Csupán néhány perc telt el, s máris megvolt az első piros zászlós szakasz. Mindazonáltal Fisichella a hétvége után már akár sötétben is visszatalálna a bokszutcába, hiszen nem ez az első eset, hogy autó nélkül, gyalog tér vissza itt a csapathoz.  

Az öt perces szabadúszás után Sebastian Vettel állt az élen, akit a fennakadást okozó Fisichella, valamint Alguersuari követett az első hármasban. Az edzés ezen szakaszában csupán hét versenyző teljesített mért kört.

A rendezőség úgy döntött, hogy egy időre aztán nem is engedi pályára a mezőnyt, nehogy az előbbihez hasonló, avagy komolyabb baleset történjen. 20 perc elteltével aztán útjára engedték a pilótákat, akiket Lewis Hamilton vezetett fel, és futotta is meg rögtön a leggyorsabb kört.

Rövid időn belül azonban a délelőtt is remeklő Nico Rosberg vette át az irányítást, aki két másodpercet vert a regnáló bajnok legjobbjára, majd bár rövid időre kiengedte kezéből a vezetést, hozta a Q1-et.

Nem úgy a bajnoki címre még esélyes Sebastian Vettel, aki hősiesen végigküzdötte az utolsó perceket, mégis az első kieső helynél feljebb nem jutott. Hogy nem volt boldog, az abból is látszott, ahogy gyakorlatilag elhajította az autóját a bokszához közel, majd a kormányt is meglehetősen vehemensen helyezte el a versenygép orrára. Az ifjú németnek ezzel vélhetően el is úszott minden esélye az idei évre.

A durcás Red Bull versenyző mögött a tavalyi bajnok, és annak csapattársa állt. Előbbi éppen ott, ahol Grosjean délelőtt, szintén megcsúszott a vízátfolyáson, ám Hamiltonnak sikerült elkerülnie a falat. Ebbéli bravúrja a másik bajnokéhoz, Fernando Alonsóéhoz hasonlítható, aki szintén az ötös kanyarban csúszott ki, és sikeresen megfogta az autóját.

A McLaren-Mercedes pilótái mellett Nick Heidfeld is távozott, valamint az edzés elején kiperdülő Giancarlo Fisichella sem folytathatta tovább a körözést. Se autója, se joga nem maradt az olasznak a Q2-ben való részvételre.

A második szakasz kezdését kissé eltolta a rendezőség, a jobb körülményekre várva. Habár a zöld jelzés egy idő után megérkezett, rövid időn belül ismét előkerült a piros zászló.  

A 12.24 percnél megállított óra jó időre úgy is maradt. Több, mint egy óra elteltével aztán ismét zöld utat kaptak a versenyzők, s Rosberg újfent megmutatta, hogy nem véletlenül nyerte meg a Q1-et.

Hamar az élre állt a Williams pilótája, akit aztán Räikkönennek és Webbernek is sikerült megelőznie, de a német a végére ismét átvette a vezetést. Mögéje pedig a csapat legnagyobb örömére márkatársa, Kazuki Nakajima sorakozott fel.

Kiesett viszont a pontversenyben vezető Jenson Button, míg szerencsétlenségére a kihívó csapattárs továbbjutott.

Az utolsó felvonás hamar hozott meglepetést. A Toro Rosso svájci pilótája, Sebastien Buemi 1:21.721-es idővel az élre ugrott. Négy perccel a kezdés után azonban folyamatosan változott az élen állók sorrendje. Előbb Barrichello, majd Webber, Kubica, Trulli és Rosberg is vezette a mezőnyt.

 Jenson Button legnagyobb sajnálatára azonban az időmérő edzést legnagyobb riválisa, Rubens Barrichello nyerte!

Hely Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Kör
1 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:24.100 1:21.659 1:19.576 30
2 Mark Webber RBR-Renault 1:24.722 1:20.803 1:19.668 28
3 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:24.447 1:20.753 1:19.912 28
4 Jarno Trulli Toyota 1:24.621 1:20.635 1:20.097 29
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:23.047 1:21.378 1:20.168 30
6 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:24.591 1:20.701 1:20.250 35
7 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:22.828 1:20.368 1:20.326 31
8 Robert Kubica BMW Sauber 1:23.072 1:21.147 1:20.631 30
9 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:23.161 1:20.427 1:20.674 32
10 Fernando Alonso Renault 1:24.842 1:21.657 1:21.422 27
11 Kamui Kobayashi Toyota 1:24.335 1:21.960   22
12 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:24.773 1:22.231   25
13 Romain Grosjean Renault 1:24.394 1:22.477   23
14 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:24.297 1:22.504   23
15 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:24.645     12
16 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:25.009     13
17 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:25.052     12
18 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:25.192     11
19 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:25.515     11
20 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:40.703     3

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG