KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Räikkönen ajánlatot kapott a Toyotától

Räikkönen ajánlatot kapott a Toyotától

Formula.hu  2009.10.22. 20:50

...


A jelenleg Ferrari színekben versenyző Kimi Räikkönen megkapta 2010-re szóló Toyotás ajánlatát, a csapat elnöke, John Howett pedig elmondta, hogy hisz benne, hogy a finn remekül illene a japán gárdához.

„Nem játszunk sokat." - nyilatkozta Howett a Reutersnek. „Megmutatjuk, mit tudunk nyújtani, amiről úgy gondoljuk, komoly ajánlat a jelenlegi piacon."

„Őszintén hiszem, hogy remekül tudnánk vele dolgozni, és képesek lennénk számára egy gyors autót biztosítani."

Majd hozzátette: „Nagyon jó kapcsolatunk volt a skandináv versenyzőkkel a ralis időkben." - mely kijelentés remekül példázza, miért szeretné a csapat megszerezni a finn versenyzőt.  

Räikkönen - azután hogy egy évvel szerződése lejárta előtt búcsút mondott az olasz gárdának, ezzel helyet biztosítva Fernando Alonso számára - még mindig nem döntött a jövőjéről, ugyanakkor még korábban kijelentette, hogy csak akkor marad a Forma-1-ben, ha olyan csapathoz kerül, ahol a győzelemért harcolhat.

Howett, aki korábban bizonygatta, hogy Jarno Trulli maradása a csapatnál igen valószínűtlen, most arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az olasz ajánlatot kapott a Toyotától, valamint azt is elmondta, hogy a gárda még mindig tárgyal Timo Glockkal is.

„Mindkét versenyzővel folytatunk még tárgyalásokat." - magyarázta Howett.

„Ajánlatot tettünk Jarnónak, azonban azt hiszem, ő nem elégedett a pénzügyi részével, a végeredmény pedig bizonyos fokig a szerződésben foglaltak néhány kérdésén múlik, és nem hiszem, hogy az oldalunkról ezek a pontok módosíthatóak."

„Jövőre talán ott lesz az egyik autónkban, azonban ez még egyáltalán nem tisztázott." - fejezte be mondandóját Howett.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG