KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Domenicali: Az idei évad nagy meglepetés

Domenicali: Az idei évad nagy meglepetés

Formula.hu  2009.10.30. 13:38

...


A Ferrari továbbra is bízik abban, hogy sikerül megszerezniük a harmadik helyet a konstruktőrök versenyében, habár már augusztus óta csak a jövő évi autó fejlesztésére összpontosítanak. A csapat a nürburgringi verseny óta több pontot szerzett, mint az évad első felében, ami még Stefano Domenicali számára is meglepetést okozott.

"Nem is emlékszem arra, hogy a korábbi években ilyen nagy lett volna a teljesítménykülönbség az egyes versenyeken. A technikai szakembereknek ezt ki kell elemezniük. Miért éppen akkor voltunk sikeresek, amikor nem fejlesztettük a Ferrarit? Az idei szezonban a legnagyobb hiányosságunk a leszorító erő terén keresendő. A kezdeti nehézségeket követően a hibrid rendszer lehetővé tette a számunkra, hogy ezt kompenzáljuk." - idézi az Auto Motor und Sport a szakembert.

A Scuderia számára nehézséget okoz, egy körön kihozni a maximumot az autóból, mivel nehezebben tudják felmelegíteni a gumikat, jövőre azonban változhat a helyzet, ugyanis a Bridgestone módosít a keverékeken, mivel a tankolás betiltása miatt az abroncsok nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve. "2010-ben több kihívás vár a csapatokra, mert eddig senki sem tesztelte a gumikat. A tankolás betiltása miatt nagyobb lesz a terhelés, és így más időpontban kell cserélni, mint jelenleg. Ez a fékeket is befolyásolja. A tesztkilométerek csökkentése szintén megnehezíti a munkát, mivel az engedélyezett tizenötezer kilométer többszörösét szoktuk teljesíteni."

Domenicali nem számít nehézségre amiatt, hogy Felipe Massa csak februárban tesztelheti az autóját, ezért is döntöttek úgy, hogy idén nem engedik versenyezni. "Teljesen rendbe jött, de nem árt az óvatosság egy koponyasérülés után."

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG