KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Hamilton az élen Abu Dhabiban!

Hamilton az élen Abu Dhabiban!

Formula.hu  2009.10.30. 13:44

Abu Dhabi- 1. szabadedzés


A McLaren-Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén. A brit versenyzőt Jenson Button és Sebastian Vettel követi a sorban. 

 

Igaz, hogy a Brazil Nagydíjon eldőlt, hogy 2009-ben kik a világbajnokok, mégis, az utolsó versenyre is maradt meglepetés, hiszen most mutatkozik be Abu Dhabi Nagydíja.  Herman Tilke legújabb pályáján a versenyzők az első szabadedzésen leginkább a nagyobb benzinmennyiség melletti tesztprogrammal indítottak, mely után nem meglepő, hogy nem tudták megközelíteni a szimulátorban előre jelzett 1:40-es időt.

A teljesen új aszfaltcsík még a legtapasztaltabbakat is megviccelte néhányszor, ám a nagy bukótereknek köszönhetően a nem történt komoly problémát okozó eset a pályán. Az egyetlen aggályosnak mondott rész a bokszkijárati alagút, mely olyan szűk, hogy balesetkor rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet a mezőny, hiszen maga a pályatervező is bevallotta, hogy azon a szakaszon nem könnyű elvégezni a mentési munkálatokat

A versenyzők azonban ezúttal semmilyen komolyabb problémával nem találták szembe magukat. Adrian Sutilnak gyűlt csupán meg a baja a fékeivel, de miután a csapata helyrehozta a hibát, a német pilóta tovább körözgethetett, s ahogy korábban mondta, a gyors aszfalt kedvezhet az autójának. Sutil a hetedik helyen végzett, maga mögé utasítva például azt a Mark Webber, akinek csapattársa, a harmadik leggyorsabb kört érte el.

A legjobban Lewis Hamilton kezdte a hétvégét, aki mögött Jenson Button fejezte be az edzést. A bajnokok csatáját ezúttal Kimi Räikkönen és Fernando Alonso vesztette el, akik csupán a 15-16. helyen végeztek.  Csapattársaik még náluknál is hátrébb sorolódtak, így a Ferrari és Renault számára egyelőre nem nyújt túlzottan nagy örömöt a friss pálya.

A szakértők szerint délután, avagy a szombati időmérő edzésre a mezőny meg fogja közelíteni a szimulátor által kiírt 1:40-es időt. Erre a legközelebb a mai nap 14:00 órakor lesz lehetőségük a versenyzőknek.

Hely Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:43.939   18
2 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:44.035 0.096 20
3 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:44.153 0.214 28
4 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:44.207 0.268 23
5 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:44.667 0.728 23
6 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:44.687 0.748 32
7 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:44.688 0.749 14
8 Mark Webber RBR-Renault 1:44.805 0.866 25
9 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:44.955 1.016 33
10 Jarno Trulli Toyota 1:44.958 1.019 25
11 Robert Kubica BMW Sauber 1:44.988 1.049 22
12 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:45.123 1.184 20
13 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:45.649 1.710 27
14 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:45.679 1.740 25
15 Kimi Räikkönen Ferrari 1:45.704 1.765 27
16 Fernando Alonso Renault 1:45.865 1.926 23
17 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:46.239 2.300 22
18 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:46.267 2.328 26
19 Kamui Kobayashi Toyota 1:46.364 2.425 28
20 Romain Grosjean Renault 1:46.411 2.472 27

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG