KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

2009. Október
2009. Október : Kettős McLaren siker a nyitónapon

Kettős McLaren siker a nyitónapon

Formula.hu  2009.10.30. 20:08

Abu Dhabi- 2. edzés


Heikki Kovalainen és Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az Abu Dhabi Nagydíjának második szabadedzésén. A két McLaren-Mercedes után Jenson Buttoné a harmadik legjobb köridő.

 

Világosból sötétbe lépett át az Abu Dhabi Nagydíj helyszíne a második szabadedzés alatt, mely során a versenyzők is közelebb kerültek a jósolt 40-es határhoz.

A délutáni edzésre már kissé felgumizott pályán a csapatok különféle programokkal próbálkoztak, ami után kiderült az is, hogy a lágy keverék nem hoz igazán jobb időeredményt, mint a keményebb. A sötétség bekövetkeztével azonban annyiban könnyült a versenyzők helyzete, hogy azoknál a kanyaroknál, ahol addig az árnyék miatt hűvösebb volt, kiegyenlítődött a hőmérséklet.

Az esti szabadedzésen az elsőhöz hasonlóan McLaren-Mercedes autó szerezte meg a legjobb időeredményt, ám ezúttal Heikki Kovalainen volt a leggyorsabb, s a világbajnok csapattárs a második helyre szorult. Mögéjük az idei nagy meglepetéscsapat bajnoka, Jenson Button érkezett meg, akit pedig nagy kihívója, Sebastian Vettel követ.

Az ötödik legjobb idő az újonc Kamui Kobayashi nevéhez fűződik, akit a csapat vélhetően rendkívül kevés benzinnel küldött a pályára, hogy jó eredményt is felmutathassanak a jövőt illető döntés előtt.

A Ferrarinak ezúttal sem sikerült túlzottan jól az edzés. A világbajnok Räikkönennek volt némi problémája az autójával, de így is elhozta a tízedik helyet, míg csapattársa, Giancarlo Fisichella csupán a 17-ig ért fel.

A táblázat végén Robert Kubica áll, akit motorprobléma hátráltatott, ám a csapat nem a végül meghibásodott erőforrást szánta a futamra. 

 

Hely Versenyző Csapat Időeremény Hátrány Kör
1 Heikki Kovalainen McLaren-Mercedes 1:41.307   35
2 Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:41.504 0.197 34
3 Jenson Button Brawn-Mercedes 1:41.541 0.234 39
4 Sebastian Vettel RBR-Renault 1:41.591 0.284 37
5 Kamui Kobayashi Toyota 1:41.636 0.329 34
6 Sebastien Buemi STR-Ferrari 1:41.683 0.376 37
7 Mark Webber RBR-Renault 1:41.684 0.377 34
8 Rubens Barrichello Brawn-Mercedes 1:41.831 0.524 38
9 Nico Rosberg Williams-Toyota 1:41.931 0.624 39
10 Kimi Räikkönen Ferrari 1:41.987 0.680 39
11 Adrian Sutil Force India-Mercedes 1:42.180 0.873 28
12 Kazuki Nakajima Williams-Toyota 1:42.245 0.938 36
13 Nick Heidfeld BMW Sauber 1:42.278 0.971 36
14 Jarno Trulli Toyota 1:42.409 1.102 30
15 Vitantonio Liuzzi Force India-Mercedes 1:42.530 1.223 33
16 Fernando Alonso Renault 1:42.782 1.475 29
17 Giancarlo Fisichella Ferrari 1:42.932 1.625 37
18 Romain Grosjean Renault 1:43.021 1.714 37
19 Jaime Alguersuari STR-Ferrari 1:43.022 1.715 39
20 Robert Kubica BMW Sauber 1:43.708 2.401 13

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG