Jenson Button vette át a vezetést
Formula.hu 2009.10.31. 12:25
Abu Dhabi- 3. szabadedzés
Jenson Button, a Brawn csapat világbajnoka futotta meg a harmadik edzés, s egyben a hétvége legjobb idejét. Mögötte a McLaren-Mercedes színeiben versenyző Lewis Hamilton végzett, akit Button csapattársa, Rubens Barrichello követ.
Sebastien Bueminek, a Toro Rosso ifjú pilótájának sikerült először a szimulátorok segítségével előrevetített 1:40-es időeredmény elérése. A mindösszesen 21 éves pilóta az edzés háromnegyedénél lépte át a 41-es határt, amelybe az utolsó percekig senki sem tudott beférni.
Négy perc volt vissza, amikor az amúgy is rendkívüli közelségben lévő Lewis Hamilton két leggyorsabb szektor után némi bukdácsolás mellett átlépte az ifjú versenyző rekordját. Nálánál gyorsabb aztán csak az utolsó percben érkező Jenson Button volt, aki már a hétvége kezdete előtt kijelentette, hogy ezúttal lazábban veszi a versenyzést. Mindez egyelőre úgy tűnik, azt jelenti, hogy beverekedi magát ismét a legjobbak közé. Hogy az autója elég jó hozzá, az pillanatnyilag biztosnak látszik, hiszen miközben Button az élen végzett, csapattársa, Rubens Barrichello elvitte a harmadik legjobb időt.
Így csak a negyedik leggyorsabb kör lehetett a korábbi időbajnoké, Sebastien Buemié. Mögötte Nick Heidfeld végzett, akit Kovalainen, Trulli és Kubica követ az első nyolcban. A Ferrari bajnoka, Kimi Räikkönen ezúttal is a tízedik helyre szorult, csapattársa, Giancarlo Fisichella pedig az utolsó helyre a mért kört teljesítő versenyzők közül.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Időeredmény |
Hátrány |
Kör |
1 |
Jenson Button |
Brawn-Mercedes |
1:40.625 |
|
21 |
2 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:40.627 |
0.002 |
18 |
3 |
Rubens Barrichello |
Brawn-Mercedes |
1:40.907 |
0.282 |
20 |
4 |
Sebastien Buemi |
STR-Ferrari |
1:40.934 |
0.309 |
22 |
5 |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:41.241 |
0.616 |
18 |
6 |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:41.263 |
0.638 |
20 |
7 |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:41.310 |
0.685 |
23 |
8 |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:41.322 |
0.697 |
20 |
9 |
Adrian Sutil |
Force India-Mercedes |
1:41.372 |
0.747 |
22 |
10 |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:41.373 |
0.748 |
23 |
11 |
Sebastian Vettel |
RBR-Renault |
1:41.403 |
0.778 |
19 |
12 |
Nico Rosberg |
Williams-Toyota |
1:41.478 |
0.853 |
22 |
13 |
Kamui Kobayashi |
Toyota |
1:41.499 |
0.874 |
24 |
14 |
Vitantonio Liuzzi |
Force India-Mercedes |
1:41.675 |
1.050 |
20 |
15 |
Mark Webber |
RBR-Renault |
1:41.682 |
1.057 |
15 |
16 |
Fernando Alonso |
Renault |
1:41.897 |
1.272 |
19 |
17 |
Kazuki Nakajima |
Williams-Toyota |
1:42.156 |
1.531 |
21 |
18 |
Romain Grosjean |
Renault |
1:42.213 |
1.588 |
19 |
19 |
Giancarlo Fisichella |
Ferrari |
1:42.351 |
1.726 |
23 |
20 |
Jaime Alguersuari |
STR-Ferrari |
No time |
|
0 |
|