Persze meg tudnék lenni anélkül a pár ostoba hiba nélkül is, amiket elkövettem, de így megy ez. Ha az autó elhagyja a pályát, rögtön a puha hóval kerülsz közelebbi ismeretségbe, azonnal megforogsz, és azután pedig már csak azon kapod magad, hogy beborít a hó... És mivel semmit sem láttunk ezután, bele is hajtottunk egy hópadba, amin aztán szépen fenn is akadtunk, ahogy kell.

Úgyhogy akadt egy kis melóm, ásnom kellet. De ez benne van a pakliban ha ralizol, elvégre az élen autózó klasszisokkal is nem egyszer megesett már, hogy lapátolniuk kellett a havat.  Mondjuk, azt sem gondolnám, hogy Sibelius is rögtön a Finlandia megkomponálásával kezdte volna a pályafutását...  (Nemzeti vonatkozású poén, Jean Sibelius a legnagyobb finn zeneszerzők egyike, leghíresebb műve a Finlandia, amely Finnország második himnuszaként vált ismertté; a szerk.)

Mindent összevetve érdekes tapasztalatoz nyújtott a hétvége. Oké, nem is voltak nagy elvárásaim, de azért jelentős nyomás volt rajtam, és mondhatom, nem voltak egyszerű  napjaim.  Jó is már a hátam mögött tudni az egészet.

A verseny minden egyes szakasza fontos volt számomra az én szintemen, mert minél többet vezettem az autót, annál inkább éreztem ahogy fokról-fokra, egyre jobban passzol hozzám. Ezután pedig már számomra is  valamivel nyugisabb lett a verseny, mert azokon a pályaszakaszokon, amiken kétszer mentünk végig, másodszorra már jóval könnyebb dolgom volt, jobban is mentem.

Mivel már a kezdeteknél problémáink adódtak, úgy döntöttünk, nem kísérletezünk tovább különféle beállítások keresgélésével, hanem inkább Loeb beállításaival megyek, és abból próbálom meg a lehető legtöbbet kihozni.

Eztán csak az alapdolgokra figyeltem, hogy az autót a pályán bírjam tartani; és ahogy egyre inkább ráéreztem az autómra - a folyamatosan változó körülmények ellenére - úgy lett egyre könnyebb a dolgom vele. Végül is, minél inkább kiismerem az autóm kezelhetőségének trükkjeit, annál többet kérhetek majd tőle, így megy ez.

Persze, hibázni mindig frusztráló, újra meg újra össze kell kapnod magad, és ugyanez a helyzet a pályákkal is. De versenyezni soha nem olyan könnyű, mint amilyennek látszik; nem csupán annyiból áll, hogy csak beugrasz a kocsiba és már el is kezdesz nyerni.

Az nagyon klassz, amikor néhány szakasz jól megy, de az itiner itt kulcskérdés. Ahol jól sikerült felírnunk a pályát, ott sokkal könnyebb volt gyorsabban mennem, viszont ahol ahol nem stimmelt, ott rendesen korrigálnunk kellett. És ennek rendre meg is fizettük az árát.

Már korábban is említettem, hogy a havas svéd pályán kezdeni a szezont - ami a legnehezebb az összes többi közül -, az nem éppen egyszerű dolog. Mondjuk, más pályákon se feszegettem még az autóm határait soha, de azt hiszem, a svéd hónál már nem lehet nehezebb dolgom a murván sem. Fogadni mernék, ha még jövőre is ralizni fogok, addigra megint egészen eltérő körülmények fogadnak majd a svédeknél...

Na de most már a következő versenyre koncentrálunk - Mexikó és a murva következik. De mielőtt még elutaznánk olyan messzire, lesz egy tesztünk Franciaországban Kaitsu-val (Kaj Lindström - Kimi által használatos beceneve; a szerk), azután pedig "Viva Mexikó"! És Kaitsu, nem lesz gyenge látvány - sombrero-val a fején...