KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Megszólalt Räikkönen

Megszólalt Räikkönen

motorsportal.hu  2011.11.10. 21:11


 

A hetek, sőt hónapok óta tartó találgatások egyik háttérben meghúzódó főszereplője, Kimi Räikkönen végre úgy érezte, hogy neki is illik megszólalni a személye, és a Williams csapat kapcsolatáról, és jó szokásához híven, nem mondott semmi olyat, amiről az F1 világa már ne értesült volna.

Toto Wolff, a Williams egyik részvényese a múlthéten hivatalosan is megerősítette azt a tényt, hogy igenis tárgyalások folynak a Formula-1 2007-es világbajnokával, és amennyiben bármiféle megállapodás, vagy döntés születik, úgy a legrövidebb időn belül tájékoztatnak minden érdekeltet, és érdeklődőt. 
Miután ez a bejelentés ugyan nem jelent egyelőre semmi konkrétumot, ezért a finn bajnok úgy érezte, abból semmi baj sem lehet, ha ő is megerősíti ezt az állítást. 

"Megbeszéléseket folytatunk velük (Williamsszel), de nincs semmilyen irányú megállapodás. Semmi sem változott” – nyilatkozta Räikkönen, célozva a már évek óta tartó állapotra, hogy jelenleg sem biztos még a jövőjét illetően.

A finn klasszis visszatekintett az elmúlt két év rali versenyeire, valamint rövid NASCAR kitérőjére, és a tőle megszokott rövid véleményt így fogalmazta meg: 
"Ez nagyon szórakoztató, és ahhoz képest, amikor elkezdtem, sokat fejlődtem. Nem reméltem semmi különöset, bár mindig igyekeztem olyan gyorsan menni, ahogy csak tudtam. Néha jó eredmények voltak, néha meg nem annyira jók.”

Michael Schumacher három év kihagyás után tért vissza a száguldó cirkuszba, és keményen meg kell küzdenie a visszatérése kapcsán felmerülő gondokkal. Räikkönen is eljátszott a gondolattal, miféle kihívás lenne számára az F1-be való visszatérés.

"Ez egy olyan dolog, amit legtöbbet csináltam az életemben. Sokkal nagobb kihívás kipróbálni valami mást is.”

A 18-szoros nagydíj győztes úgy véli, nem sokat változott a Formula-1 2009 óta.

"Ahogy a televízióban látom, nem sok változás van. A legfőbb különbség a gumi.”

Kaj Lindström, Kimi navigátora szeretné a finn pilótát továbbra is a raliban tudni. 

"Ez a saját döntése lesz, de jó lenne látni, meddig jutna el a raliban. A fejlődés egyetlen módja az, hogy vezessen. A legelején azt mondtam neki, hogy ha a csúcsra akar jutni, akkor ez egy négy éves projekt lesz.” 

A kérdés továbbra is az, hogy a finn pilóta hol folytatja pályafutását 2012-ben. A hírhez talán részben kapcsolódik a Williams csapat azon bejelentése, hogy az Abu Dzabi Nagydíj sajtótájékoztatóján a csapatot maga Sir Frank Williams képviseli, ami némi alapot adhat azoknak a találgatásoknak, hogy a hétvégén komoly bejelentésre készül a grove-i alakulat. Néhány nap, és talán mindenki okosabb lesz, Kimi Räikkönen visszatérése, vagy a szériától való távolmaradása kapcsán.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG