KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Maldonado zárt az élen a 3. barcelonai tesztnapon

Maldonado zárt az élen a 3. barcelonai tesztnapon

motorsportal.hu  2012.02.23. 18:39


 

A harmadik tesztnap leggyorsabb köre is a délelőtt folyamán született meg, Pastor Maldonado időmérő szimulációjának köszönhetően, majd délután a szokványos hosszabb etapokon és versenyszimulációkon már nem változott az eredmény.
 
A csapatok többségénél a négy napos teszthét második felében történt versenyzőcsere, így a top pilóták közül Jenson Button, Mark Webber és Felipe Massa is első napját kezdte meg a katalán helyszínen.
A Saubernél Kobajasi Kamui váltotta Sergio Pérezt, A Toro Rossónál Jean-Eric Vergne, a Williamsnél Pastor Maldonado, és a Force Indiánál Paul di Resta is először hajthatott pályára Jerez óta, míg a Marussia német pilótája, Timo Glock ebben az évben legelső tesztnapjának kezdett neki, igaz, még csak a tavalyi kocsival.
 
A Mercedesnél napi váltásban dolgoznak a versenyzők, így a csütörtöki tesztnap Michael Schumacheré lett.
 
A hideg időjárás miatt lassan indult be az élet a katalán ringen. Két óra elteltével a kemény Pirelliken autózó Schumacher 1:24.236-os köre volt a legjobb, majd a német ezután egy 12 körös etapban másfél tizedet javított, de egy órával a hivatalos ebédszünet kezdete előtt a williamses Pastor Maldonado a közepes abroncsokon 1:23.338 másodperces körével átvette a vezetést, majd időmérő szimuláció közben, szuperlágy abroncsokon 1:22.391-re faragta idejét.
 
A második helyen záró hétszeres bajnok lágy gumikon tovább javított, de közel egy másodperccel elmaradt Maldonadótól. A német ugyan egy körös etapon futotta meg ezt az időt, de valószínűleg nem üres tankkal.
 
Kobajasi lett a mezőny harmadik-, és egyben az első négy óra legaktívabb résztvevője, a negyedik hely pedig Jenson Buttoné lett, aki délelőtti legjobbját lágy gumikon futotta meg. 
A McLarent követő Jean-Eric Vergne már két másodperccel elmaradt Maldonado köridejétől, majd a Toro Rosso után sorakozott be a Ferrari brazilja, Felipe Massa. A marnellóiak twitteren közölték: „Mai programunk sem sokban különbözik az eddigiektől, de haladunk.”
A „haladást” ugyan mechanikai gondok hátráltatták kissé, ennek ellenére Felipe 48 kört teljesített az egy órás hivatalos pihenőt megelőzően.
 
A hetedik helyen záró Red Bullnak csendes délelőttje volt, ugyanis Mark Webber 26 kör után már csak boxban vesztegelt, mint később kiderült, a sebességváltó hibásodott meg.
 
Az utoljára a tavalyi Brazil Nagydíjon vezető Timo Glock az MVR-02-vel megelőzte Vitalij Petrovot és a mindössze 20 kört teljesítő Di Restát. A Caterham felfüggesztés problémákkal küzdött, és a Force India is korán ebédszünetre kényszerült miután a motorborításról levált egy jókora darab.
 
Három röpke szünet szakította meg a délelőtti munkálatokat, nagy dolog azonban nem történt. Az elsőnél például csak egy alkatrész került a pályára (a fent említett Paul di Resta autójáról), majd Timo Glock megpördülése miatt került elő másodjára a piros zászló, végül közvetlenül ebéd előtt pedig a Sauber fogyasztotta ki az üzemanyagot a C31-ből.
 
Délelőtti eredmények:
 
1. P.Maldonado Williams 1:22.391 52 kör
2. M.Schumacher Mercedes 1:23.384 +0.993 54 kör
3. K.Kobajasi Sauber 1:23.582 +1.191 59 kör
4. J.Button McLaren 1:23.918 +1.527 39 kör
5. J.Vergne Toro Rosso 1:24.433 +2.042 42 kör
6. F.Massa Ferrari 1:24.771 +2.380 48 kör
7. M.Webber Red Bull 1:24.835 +2.444 26 kör
8. T.Glock Marussia 1:26.173 +3.782 51 kör
9. V.Petrov Caterham 1:26.929 +4.538 23 kör
10. Di Resta Force India 1:27.180 +4.789 20 kör
 
A délután egy mókás mérési bakival indult, Vitalij Petrov ugyanis a Caterhammel előhúzott egy 1:22-es köridőt a kalapból, ami nem kicsit volt meglepő, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy a számítógépben történt egy kis zavar.
 
Ezután a szokványos hosszú etapok következtek, sőt Button, Webber és Schumacher is versenyszimulációba kezdett. A köridőkből úgy tűnt, egyelőre marad a Red Bull, McLaren, Mercedes sorrend, bár igaz, a versenyzők különböző keverékeket használtak, Webber például három féle slick gumit is, ami valódi versenykörülmények között nyilván nem szabályos. Schumacher 59-, míg Webber egy 51 körös versenyszimulációt hajtott végre, végül minden bizonnyal szándékosan az ausztrál autójából is kifogyasztották az üzemanyagot, így az RB8 kamionon tért vissza a garázsba. A Red Bullnál egyébként többször is gondok voltak a kerékcserék során, ugyanis egy újfajta kerékanyával nem igazán boldogultak a szerelők.
 
A délelőtti sorrend mindössze annyiban változott, hogy Webber ezredre azonos köridővel ugyan, de megelőzte Massát, illetve Di Resta felugrott a 8. helyre.
 
Harmadik tesztnap eredménye:
 
1. P.Maldonado Williams 1:22.391 106 kör
2. M.Schumacher Mercedes 1:23.384 +0.993 127 kör
3. K.Kobajasi Sauber 1:23.582 +1.191 99 kör
4. J.Button McLaren 1:23.918 +1.527 114 kör
5. J.Vergne Toro Rosso 1:24.433 +2.042 78 kör
6. Mark Webber Red Bull 1:24.771 +2.380 97 kör
7. F.Massa Ferrari 1:24.771 +2.380 84 kör
8. Di Resta Frce India 1:25.646 +3.255 83 kör
9. T.Glock Marussia 1:26.173 +3.782 108 kör
10. V.Petrov Caterham 1:26.448 +4.057 70 kör

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!