KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus kiemelten fontos napok előtt áll

A Lotus kiemelten fontos napok előtt áll

motorsportal.hu  2012.03.01. 18:17


 

A Lotus az első barcelonai teszt sikertelensége után ma folytatja az új autó tesztelését. Eric Boullier csapatfőnök kiemelten fontosnak tartja, hogy megfelelően ki tudják használni ezt a négy napot azok után, hogy bő egy héttel ezelőtt hét kört követően be kellett fejezniük a programot, és a hibás futómű miatt távoztak a katalán pályáról.
Az alakulat tervei szerint a jövő héten Silverstone-ban privát teszt keretében próbáltak volna valamit visszanyerni az elveszített négy napból, ám az FIA szabályértelmezése végül ezt már nem teszi lehetővé az enstone-i csapat számára.
 
Boullier úgy véli, az egyetlen megoldás, ha minél többet tudnak futni a héten, ez talán biztosíthatja, hogy visszanyerjék azt az ígéretes formát, melyet Jerezben mutatott az E20.
 
"Természetesen szeretnénk ugyanazt a megbízhatóságot, amit Jerezben mutattunk, ezért a lehető legnagyobb futásteljesítményre van szükség. Az elveszített négy napot sosem fogjuk visszakapni, ezért is fontos, hogy a legtöbbet hozzuk ki, az előttünk álló négy napból, hogy biztosak legyünk abban, hogy jól állunk.”
 
Boullier elmondta, hogy a csapatnak ad némi önbizalmat a jerezi teszten mutatott jó forma, de természetesen azzal is tisztába van, hogy az semmit sem jelent az erőviszonyok tekintetében, hiszen ott a riválisok is csak ismerkedtek még az új autókkal.
 
"Jerezben a megbízhatóság és a tempó is jó volt, de ez még nem jelent túl sokat, mert ez volt az első igazi teszt. Lesz egy csomó új frissítés - ahogy a többieknél is - a teszten és az első versenyen is, és majd meglátjuk. Az alap biztos, hogy jó, és a pilótáink is örültek az új autó kezelhetőségének. Jó volt az egyensúlya is, így ez kezdésnek nem volt rossz."
 
A csapatfőnök tagadta azokat a találgatásokat, melyek szerint nem az első felfüggesztéssel lett volna probléma az első barcelonai teszten. Ezt támaszthatja alá az a tény is, hogy az új felfüggesztés más anyagból készült, melynek eredményeként az autó jelenleg 1 kilogrammal többet nyom.
 
"Nem, nem és nem volt más probléma, csak ez. Volt egy kis eltérés a tervezés szimuláció és az autón alkalmazott alkatrész között, és természetesen ezzel szerelve az autót nem voltunk elégedettek az eredménnyel. Számtalan ok miatt is úgy döntöttünk, hogy inkább az áttervezésre koncentrálunk, és újra gyártjuk, hogy megszabaduljuk ettől a problémától.”
 
A Lotus csapatfőnöke azt is elmondta, hogy tudomásul vették az FIA döntést, ami megtiltotta a jövő heti privát tesztet, mivel az szabályok értelmében az első verseny előtti utolsó teljes héten már tilos valódi tesztet végezni az alakulatoknak.
 
"Azt hiszem kissé másként értelmeztük a szabályt. A csapat úgy értette, hogy elmehetünk a jövő héten egy másik napra, de az FIA úgy döntött, hogy mégsem – szóval ezzel vége is volt a történetnek” – mondta a Lotus csapatfőnöke.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!