KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotus áttervezte az E20 hibás elemeit

A Lotus áttervezte az E20 hibás elemeit

motorsportal.hu  2012.03.01. 18:21


 

Az elmúlt héten megrendezett barcelonai tesztsorozat nem éppen az előzetes elvárások szerint alakult a Lotus F1 Team számára. A február 21…24 közötti időszakra ütemezett felkészülés során ugyanis a 02-es számmal jelölt alvázzal kapcsolatban nem várt rendellenességet tapasztaltak, aminek következtében a csapatvezetés azonnal felfüggesztette a tesztek további folytatását.
 
Az eset kivizsgálásáról és a probléma megoldásának érdekében tett lépésekről a Lotus F1 Team technikai igazgatója, James Allison reflektált a számára feltett kérdésekre.
 
James, mi történt az E20-al a múlt heti barcelonai tesztelésen?
„A barcelonai tesztsorozatra egy teljesen új építésű, az E20-02-es jelölésű alvázzal érkeztünk meg. A keddi nap délelőttjén Romain-nal sikerrel teljesítettük az installációs köröket. Nem sokkal ezt követően az első kanyar előtt, a gyors körének teljesítésének megkezdésekor, amikor a fékpedálra lépett, érezte, hogy valami nincs rendben. Azonnal tudatta velünk a rádión keresztül, hogy nem képes teljesíteni a mért kört, és vissza is tért a boxba.”
Milyen problémát sikerült beazonosítani, miután az autó visszatért a garázsba?
„Első ránézésre azonnal láttuk, hogy az első kerékfelfüggesztés felső lengőkarjának rögzítésénél valami nincs rendben.”
Milyen lépéseket tettek a meghibásodást követően?
„Első alkalommal használtuk akkor a 02-es számú alvázat, éppen ezért a probléma láttán egyből arra gondoltunk, hogy valamiféle gyártási hibáról lehet szó. Ezt követően döntenünk kellett, és végül a 01-es verzió használatát preferáltuk, amely már sikerrel szerepelt Jerezben. Mielőtt azonban visszaküldtük a hibás konstrukciót a gyárunkba, elindítottuk az eset kivizsgálását Enstone-ban, hogy elkerüljük az ehhez hasonló problémák ismételt előfordulását. Sajnálatos módon azonban azt állapítottuk meg, hogy nem kizárt hasonló meghibásodás a másik alváz esetében is. Ezt követően kissé vonakodva ugyan, de kénytelenek voltunk törölni a teljes tesztprogramunkat, hogy mielőbb megtaláljuk a probléma forrását, még mielőtt újra sor kerülne a következő tesztelésre.”
Mi történt a gyárban, hogyan reagáltak a történtek után?
„A történtek után meglehetősen feszített munkák következtek, és azt kell mondanom, hogy mindenki maximális módon elvégezte a tőle elvárt feladatokat. Miután visszaértünk a gyárunkba, minden egyes érintett személlyel egyeztettem a részleteket, és pontosan megbeszéltük mi is történt. A kollégák pontosan megértették, hogy igencsak szerencsétlenül alakult a helyzetünk, de minden egyes reakciónk megfelelő kontrol alatt történt. Elvégeztük az érintett alkatrészek újratervezését, amelyeket természetesen le is gyártottunk, és már installáltuk is azokat az új alvázra. A gyártási folyamatokat követően elvégeztük az ilyenkor esedékes vizsgálatokat, és az új konstrukciót elküldtük a következő teszt helyszínére, Spanyolországba.”
Véleménye szerint sikerült megoldani a problémát?
„Igen.”
Az új alváz nehezebb lett a korábbi verzióhoz képest?
„Igen, de mindössze csak 1kg-ról beszélhetünk, amelyet megfelelően tudunk kezelni. Ez egyáltalán nem fog negatívan jelentkezni a versenyautó vezethetősége és teljesítménye szempontjából.”
Az új alvázzal kapcsolatban kellett új töréstesztet végezni?
„Nem, erre nem volt szükség.”
Melyik konstrukciót fogják használni ezen a héten?
„Ezen a héten a 01-es számú alvázat fogjuk majd használni, míg a 02-es változat tartalékként lesz jelen. Az új, 03-as jelzésű konstrukciót is sikeresen elkészítettük, amely már az újratervezett elemeket tartalmazza.”
A csapat veszített négy napot a rendelkezésre álló tesztidőszakban. Ez jelent-e valamiféle hátrányt?
„Természetesen az, hogy négy tesztnapot veszítettünk, nem mondható ideális helyzetnek. A többi csapathoz hasonlóan nagy jelentőséggel bírnak ezek a napok, hiszen ezek megalapozzák a további fejlődést. Mindezek mellett azonban optimistán várom a folytatást. Először is sikerült technikai problémák nélkül teljesíteni a feladatokat Jerezben, ami hozzásegített bennünket ahhoz, hogy minél alaposabban megismerjük az autónkat. Természetesen adódtak kisebb területek, amelyekbe be kellett avatkoznunk, és bizonyos elemek nem álltak a rendelkezésünkre az elmúlt heti tesztek során. Csütörtökön tehát az autónk az új alkatrészekkel lép majd pályára, és nagyon várjuk már, hogy miképpen fog teljesíteni.”
 
Papp István - F1Tech

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!