KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : A Lotusnál szeretnének végre egy tiszta versenyt

A Lotusnál szeretnének végre egy tiszta versenyt

motorsportal.hu  2012.03.27. 18:22


 

A Lotus F1 Team már a szezonnyitó előtt is az idei év egyik meglepetéscsapatának lett kikiáltva, de az alakulat jelenleg16 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök versenyében. A 2012-es szezon első két versenye ugyanis finoman szólva sem a legtökéletesebben alakult a csapat számára, így nem meglepő módon alig várják, hogy végre egy tiszta versenyen megmutathassák az E20 valódi erejét.
Kimi Räikkönen eddig egy hetedik és egy ötödik helyezéssel összességében 16 pontot gyűjtött csapatának, míg Romain Grosjean versenye Ausztráliában és Malajziában is igen hamar véget ért. A Lotus technikai igazgatója, James Allison a csapat hivatalos oldalán elmondta, kissé csalódott az eddigi eredmények miatt, és abban reménykedik, hogy a következő versenyeken már elkerüli a balszerencse az istállót.
 
Összegezze a versenyt az Ön szempontjából.
James Allison: Mit nem adnék egy normális versenyért! Büntetés nélkül, sebességváltó problémák nélkül, eső nélkül - hiszen a pilótáink még nem ismerik a nedves pályára való Pirelli gumikat - és így tovább. Nagy pozitívum viszont az, hogy a verseny végén a slick gumik elhasználódási üteme nagyon biztató volt. Ha lesz végre egy tiszta versenyünk, és jobb pozícióból rajtolhatunk, akkor képesek leszünk eredményekre váltani a jó irányt.
 
Ilyen változó körülmények között mekkora kihívás volt meghozni a stratégiai döntéseket?
JA: Elég trükkös volt, mert két fő útvonalon lehetett elindulni, és nem volt egyértelmű, hogy melyik lenne a legjobb. Az egyik az volt, hogy megpróbáljuk kihúzni a köztes gumikon addig, amíg a biztonsági autó be nem hajt, a másik pedig az, hogy már korán esőgumikra váltsunk. Mi az első verziót választottuk, mert ebben volt a legkevesebb kockázat, de a biztonsági autó egy kicsit későn érkezett. A folyamatosan romló körülmények pedig a kiesés veszélyét hordozták magukban, így a taktika esetleges haszna megsemmisült.
 
És mi volt a helyzet a slick gumikra váltásnál? Úgy tűnt ott is hasonlóan bonyolult volt a döntés.
JA: Nyilvánvaló volt, hogy a pálya egyszer csak megkövetelte a száraz gumikat, de senki nem akart kockáztatni, mert a radar újabb esőt jelzett, és egy rossz ütemben történő váltás katasztrofális lehetett volna. Ez a különleges körülmény azt jelentette, hogy ha bejön a korai váltás, akkor megtarthatjuk a legjobb pozíciónkat, de ha megint elered az eső, akkor fél tucat helyet is bukhattunk volna. Azzal, hogy vártunk, elveszítettünk egy helyet Webberrel szemben, de végül (Vettel defektje miatt) megtartottuk a pozíciónkat. A stratégiai kihívásoknál általában akkor kockáztatsz, ha nincs veszítenivalód, de nagy általánosságban nem árt úgy kalkulálni, hogy a megfelelő helyen maradjunk.
 
Mennyire volt elégedett az autó nedves körülmények között mutatott teljesítményével?
JA: Hogy őszinte legyek, nem különösebben – nem tudtuk tartani a tempót az élmenőkkel. A gumik tartósak voltak, de a köztes abroncsokon nem voltunk túl jók. A mi versenyképességünk abban rejlik, hogy a slick gumikat jobban kezeljük a versenyen. Amikor felrakhattuk a száraz pályára való abroncsokat, akkor elég egyértelmű volt, hogy erős csomagunk van.
 
Most egy jól megérdemelt szünet következik. Mik a tervezett fejlesztések a következő versenyre, a Kínai Nagydíjra, illetve azon túl?
JA: Nem tudom, hogy a szünet megfelelő szó lenne-e. Megállás nélkül dolgozunk, vannak még bőven frissítéseink Kínára, amik a további teljesítményjavulást célozzák meg. Ha megnézzük milyen szoros a mezőny, akkor ezek a fejlesztések több helyet is jelenthetnek a rajtrácson abban az esetben, ha a többiek nem fejlődnek olyan gyors ütemben. Persze természetesen mindenki ugyanolyan gőzerővel dolgozik, mint mi. Csak reménykedhetünk, hogy a frissítéseink nagyobb előrelépést hoznak, és hozzásegítenek minket ahhoz, hogy egy kicsivel előrébb lépjünk Kínában. Idén minden eddiginél fontosabb a folyamatos fejlesztési program, és ez lehet a siker kulcsa.

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG