KIMIMÁNIA*minden ami Kimi

 

HÍREK
HÍREK : Elégedetlenek a Lotus versenyzői

Elégedetlenek a Lotus versenyzői

motorsportal.hu  2012.04.14. 12:56


 

Vegyes érzésekkel, csalódottan, mégis optimistán nyilatkoztak a Lotus Formula-1-es csapatának versenyzői a Kínai Nagydíj szombati időmérő edzés után.
Lewis Hamilton öt rajthelyes büntetése miatt ugyan egy hellyel előreléphet a rajtrácson, így a negyedik pozícióból vághat neki a holnapi futamnak, Kimi Räikkönen saját bevallása szerint csalódott, az E20-as versenygép tempója ugyanis nem volt elég jó a kvalifikáción.
 
„Rendben van a rajtpozíció, de a köridők miatt csalódott vagyok az autó mai tempójával. Lewis büntetése miatt ugyan nyertünk egy helyet, de nem olyan volt ma a sebességünk, mint amilyennek lennie kellett volna, pláne, ha megnézzük az első rajtkockát érő köridőt” – sajnálkozott Räikkönen.
„Néhány újítást kipróbáltunk ezen a hétvégén, de sajnos nem úgy működtek, ahogy szerettük volna, így vissza kellett alakítanunk az autót olyanra, mint amilyen korábban volt.”
A finn pilóta hozzátette, a történtek ellenére reméli, sikerül javulniuk az 56 körös verseny során, és lesz esélyük arra, hogy dobogóra álljanak.
 
„Kevésbé magabiztosan várjuk a futamot, mint a legutóbbi két alkalommal, bár tudjuk, hogy jobb helyről rajtolhatunk ezúttal. Majd meglátjuk, mi lesz holnap, az biztos, hogy a tőlünk telhető legjobbat fogjuk nyújtani, és remélhetőleg előrébb végezhetünk, mint a mai időmérőn, tehát dobogóra állhatunk.”
 
Räikkönen csapattársa, Romain Grosjean bejutott ugyan az időmérő utolsó szakaszába, ám csak a tizedik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.
A francia tehetség elárulta, sajnálja, hogy nem tudtak a legjobb helyekért harcolni a Q3-ban, ám reméli, értékes pontokat szerezhet Kínában.
 
„Vegyes érzéseim vannak a mai kvalifikáció után” – ismerte be Grosjean. „Miután pénteken küszködtünk egy kicsit, nagyszerű, hogy mindkét autóval bejutottunk a Q3-ba.”
„Sajnos azonban katasztrofális etapot teljesítettem a második szakaszban, így arra kényszerültünk, hogy az összes garnitúra lágy keveréket felhasználjuk az utolsó etap előtt. Ez azt jelentette, hogy nem sikerült harcba szálljunk az első rajtkockáért, amiért nagy kár, mivel a Q2-ben jó volt a tempónk.”
 
„A csapat nagyszerű munkát végzett azzal, hogy megfordította a dolgokat, és visszakerülhettünk az élre, ahol lennünk kell. Még kicsit finomhangolni kell az autót, de az 56 kör a futamon nyilván segít majd ebben!”

 

 

 

Főoldal Navigation Kimi Räikkönen Formula1 World Rally Champion Facebook
 

Abu Dhabi   
(2013.10.31.-11.03.) 
>>Képek
Szabadedzés Péntek(11.01.)
13:55-15:35 ORF1
22:55-0:40 m1
Szabadedzés Szombat(11.02.)
12:00-13:00 Német RTL
Időmérő Szombat(11.02.)
13:30-15:30(élő!) Német RTL
13:45-15:25(élő!) ORF1
13:45-15:20(élő!) m1
21:35-23:10(felv.) m2
Verseny Vasárnap(11.03.)
12:45-16:25(élő!) Német RTL
13:00-16:10(élő!) ORF1
13:30-16:20(élő!) m1
21:30-0:20(felv.) m2
 Pontverseny állása     Versenynaptár    Tesztnaptár    Statisztika    Kimi idei eredményei     Eddigi versenyek

 

 

 

Roger Federer Ariel - Road to Success Kimi Räikkönen               
 

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.